Te is közöttük vagy? Íme 5 csillagjegy, akikre rámosolyog a szerencse 2022 végén

Hirdetés
Te is közöttük vagy? Íme 5 csillagjegy, akikre rámosolyog a szerencse 2022 végén
Hirdetés

Már nem sok van hátra ebből az évből, azonban néhány csillagjegy még az utolsó száz méteren is komoly sikereket ér el. /Ők azok, akik nagyon ambiciózusak, kitartóak és vasakarattal rendelkeznek, éppen ezért hatalmas összegeket sikerül megszerezniük egy olyan projektből, amelyen már régóta dolgoznak\./

Hirdetés

Ők azok, akik meggazdagodnak 2022 végig!

Bika

Nagyon türelmes és kitartó személyiség. Addig nem adja fel, amíg el nem éri a célját. Fényűző életre vágyik, és ez pontosan elég motiváció ahhoz, hogy keményen dolgozzon. Általában a szerencse az ő oldalára áll. Mivel keményen dolgoznak ezért a sok befektetett energia és munka után, megkapják méltó jutalmukat is.

Hirdetés

Lesz idejük a pihenésre is, de ha már feltöltődtek, akkor ugyan olyan lelkesedéssel tudnak belevágni ismét a munkába, mint előtte. Lételemük a siker és ezért minden követ megmozgatnak. Megérdemlik a bőséget az életükben.

Nagy-nagy szerencse köszönt Rád, ha a bejegyzés kedvelése és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz tovább!

Ikrek

Szenzációs évzáró lesz az Ikrek számára. Nagyon sikeres lesz, főleg anyagilag, azonban mindezt a kemény munkának köszönheti. A csillagok azt javasolják, hogy ne hanyagolja el a testi és lelki egészségét.

Hirdetés

Az év hátralevő időszaka kedvező időszak lesz a fejlődésre is, ami lehetővé teszi számukra, hogy a gyakorlatban is megvalósítsák mindazokat a terveket, amelyeket a múltban terveztek. A 2022-es év vége tele lesz ambícióval, kitartással és bátorsággal, természetesen ez a sikert is magával vonzza.

Nagy-nagy szerencse köszönt Rád, ha a bejegyzés kedvelése és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz tovább!

Szűz

2022 végére semmi anyagi problémája nem lesz, mindezt annak köszönheti, hogy nagyon perfekcionista, és nem elégszik meg a középszerűséggel.

Hirdetés
A jólét érdekében hajlandó minden változtatást bevetni, ha kell megtanul új dolgokat is. A nyitottságából sokat profitál.

Mivel a Szűz egy alázatos, és kitartó jegy, ezért minden idén befektetett munka megtérülni látszik. Egy dolgot tartsanak szem előtt, a túlzott szerénység nem vezet sikerhez, merjenek kitörni a komfortzónából, merjék megmutatni valódi értékeiket, és ne törődjenek azzal, hogy mit mondanak mások.

Ha egyszer kitörnek a csigaházból, valódi sikereket tudnak magukénak, és ez nemcsak az anyagiak terén térül meg, hanem személyes, párkapcsolati életükben is.

Hirdetés

Nagy-nagy szerencse köszönt Rád, ha a bejegyzés kedvelése és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz tovább!

Skorpió

Szenvedélyességének és intuíciójának köszönhetően keresi meg a pénzt. Ösztöneire hallgat, és abban a legjobb, amit szeret csinálni. Pontosan tudja, hogy mitől lehet nyereséges a vállalkozása. A marketing stratégiája az intuíció. Ha nincs saját vállalkozása, és egy nagy cégnél dolgozik, akkor is pontosan tudja, hogyan juthat el a csúcsra.

A Skorpió nem fél konfrontálódni, sokszor képes csípősen is odaszúrni, ahol kell, ha ezt a képességüket kordában tudják tartani, az üzleti életben elképesztő sikereket érhetnek el.

Hirdetés
Magánélet szempontjából a családban a minőségi időre kell odafigyelni, mert ez csodás feltöltődést hozhat számukra.

Bak

A Bak csillagjegy szülötte munkamániás, és sajnos gyakran túlórázással vesztegeti az idejét. Úgy érzi, nem engedheti meg magának, hogy alacsony fizetésért dolgozzon. Nagyon vágyik a sikerre, és soha nem fogadná el a középszerűséget. Felelősen közelít a problémához, és nem hagyja, hogy érzelmei eluralkodjanak.

Hirdetés

A 2022-es év sikerekkel zárulhat, ami még nagyobb löketet ad számukra a következő évre. 2023-ban azért figyeljenek oda magukra is, mert fontos a siker és a pénz, de ha nem figyelnek a saját életükre, szükségleteikre, akkor annak komoly egészségügyi következményei lesznek.

Mindent csak mértékkel, tartja a mondás, és ez a Bakokra kifejezetten érvényes tud lenni. Addig is élvezzék a siker minden cseppjét, mert megérdemlik.

Nagy-nagy szerencse köszönt Rád, ha a bejegyzés kedvelése és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz tovább!

(A fentiek pozitív megerősítésként működhetnek, azok beteljesüléséért értelemszerűen nem vállalunk felelősséget. )

2022. október 16. (vasárnap), 09:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 06:34
Hirdetés

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi  buszbalesetről:  8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!Súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 05:28

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst.. A cikk a hozzászólásoknál olvasható!Vályi István keményen...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 04:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Anthony Guidera65 éves korában elhunyt Anthony Guidera, akit a nézők leginkább a Keresztapa 3 és A lény című...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 20:45

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Leváltották Győrfi Pált a mentők celebszóvivőjétHosszú évek után új arc képviseli az Országos Mentőszolgálatot a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:42

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnávalGajdics Ottó ismét olyan pillanatba került, amelyről hamar beszélni kezdtek a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:08

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknaponLesivideó került elő Magyar Péterről, ahogy gyermeknapon táncra perdült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:50

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett a hír: özönlenek a gratulációk Forsthoffer Ágnesnek, hatalmas dolog történtForsthoffer Ágnes elérte a 200...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:18

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra friss képeket mutattak ikerlányaikról – Elza és Franciska már nagyot nőttekNagy Ervin...

Hirdetés
Hirdetés