Teljesen összetört: csak a hit tartja az erőt Gesztesi Károly édesanyjában .Támogassuk őt sok szívecskével

Hirdetés
Teljesen összetört: csak a hit tartja az erőt Gesztesi Károly édesanyjában .Támogassuk őt sok szívecskével
Hirdetés

A szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt színész édesanyja a poklok poklát járja elvesztett fia miatt.

Az idős asszony évek óta szívproblémákkal küzd, így – nem meglepő módon – a környezete nagyon aggódik érte. /Bár jelenleg nem érintkezik a külvilággal, a Ripost megtudta, sziklaszilárd hite tartja benne a lelket\./

Hirdetés
Fia, Gesztesi Károly 2016-ban fordult Istenhez és csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez, ahol az édesanyja jelenleg is tag. A színész elmondta, mennyi mindent köszönhet Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete alapítójának, így természetes, hogy az alapító azóta már a színész édesanyját is biztosította részvétéről, illetve a támogatását ajánlotta fel.
Hirdetés

„Zsuzsa asszony egyházunk hitében rendíthetetlen és nagyon erős tagja, és ez a hit ad most neki erőt. A tragédia hírét hallva felkerestem őt, és biztosítottam arról, hogy a Hit Gyülekezete minden értelemben mellette áll és támogatja őt, és persze, a család többi tagját is” – mondta Németh Sándor.

„Nagyon friss még Károly elvesztése, de természetesen rengeteget beszélünk róla a gyülekezetben, hogy mit tehetnénk ebben a szörnyű helyzetben.

Hirdetés
Az is felvetődött, hogy saját halottunknak tekintjük őt, de ezzel kapcsolatban egyeztetnünk kell a rokonaival, a végső döntés az övék kell legyen ebben a kérdésben is” – fűzte hozzá Németh Sándor.

Egyik utolsó televíziós interjúját Rónai Egonnak adta a Húzósban.

2020. január 07. (kedd), 15:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06
Hirdetés

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Hirdetés