Tisztázta Magyar Péter, hogy miért fordult a Fidesz ellen

Hirdetés
Tisztázta Magyar Péter, hogy miért fordult a Fidesz ellen
Hirdetés

 Tisztázta Magyar Péter, hogy miért fordult a Fidesz ellen.

Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férje, újra megosztott egy bejegyzést Facebook-oldalán. /Ez alkalommal részletesen válaszolt azokra a vádakra, amelyek szerint rendszerellenes állásfoglalásai árulásnak minősülnek\./

Hirdetés

A posztjában kifejtette, hogy nyolc éven át szolgált a kormányzat diplomatájaként, állami vállalatokat irányított, azonban a megindokolhatatlan gazdagodások és visszaélések már nem voltak számára elfogadhatóak. Saját pénzügyi helyzetükről is beszámolt, megjegyezve, hogy ők„nem gazdagodtak meg és tisztességes színvonalon nevelik a gyerekeiket”.

Hirdetés
  

Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy mindig is bírálta a rendszer hibáit belülről, nem tudta elfogadni a jogellenes gazdagodást, a visszaéléseket, a szakmai döntések politikai szándékok általi felülírását, a hatalmi struktúra teljes kiépítését és a magyar emberek közötti ellenségeskedés szítását.

Hirdetés
Kijelentette, hogy rájött: a rendszer semmiféle kritikát nem tolerál, és úgy véli, eljött az idő a változásra.

Íme Magyar Péter írása:

Áruló vagyok-e.
Gyermekkorom óta érdekel a közélet. 7 éves koromban ott voltam a dunai vízlépcső elleni tüntetésen, majd Nagy Imre újratemetésén, 12 évesen hosszú órákig álltam sorba a családommal Antall József ravatalánál, pedig a szüleim Fidesz szavazók voltak. 2006-ban a rendőri túlkapások egyik sérültjét képviseltem és két igaztalanul megvádolt barátomat mentettem meg friss ügyvédjelöltként a börtöntől.
Hirdetés
Nagyapámmal, Mádl Dalmával, Fábry Sándorral és sok neves ügyvéddel akkoriban létrehoztam a “Ne Féljetek!” Alapítványt, aminek célja a sérültek megsegítése volt. Gulyás Gergellyel hónapokig küzdöttünk a kossuth téri kordonok elbontásáért. 8 évig voltam a kormány diplomatája, vezettem állami céget és viseltem vezető pozíciókat.

Mindig is Fidesz szavazó voltam. Mindig is a polgári Magyarországért szerettem volna dolgozni. Egy olyan országért, amiről Márai Sándor ír.
Hirdetés
Nem gazdagodtunk meg, tisztességes színvonalon neveljük a gyerekeinket. Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását. Sajnos be kellett lássam, hogy ez a rendszer semmilyen kritikát nem tűr meg.

Hiszem, hogy a magát polgári oldalnak nevező politikai tömb eminens érdeke a korrekció és a megtisztulás.
Hirdetés
Hiszem azt is, hogy szükség van olyan fedhetetlen, középen álló politikai erőre, amely képes ellenőrizni és korlátozni a mindenkori hatalom túlkapásait. Hiszem, hogy a magyar társadalom jelentős részében - politikai hovatartozástól függetlenül - megérett az igény a változásra, a tisztességes kommunikációra, egymás tiszteletére és egymás magyarságának tiszteletben tartására.

Jogász családból származom, nagyapám, Erőss Pál, talán az ország legnépszerűbb jogásza volt a Jogi Esetek című műsornak köszönhetően.
Hirdetés
Ő, a népszerűsége csúcsán, 1989-ben lemondott a legfelsőbb bírósági pozíciójáról, az utolsó állampárti igazságügyi miniszter vállalhatatlan lépései miatt. 56 évesen új, ügyvédi karriert kezdett és soha nem kellett a tettei miatt szégyenkeznie és mindig tiszta lelkiismerettel tudott tükörbe nézni. Tőle tanultam meg, többek között azt is, hogy sosem a pozíciók és a talmi gyöngyök számítanak, hanem hogy az ember valóban hallgasson a szívére. Tudom, hogy föntről ő is támogat most.

Áruló volt-e von Stauffenberg a Hitler elleni merényletnél, vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Szerintem nem.

2024. február 20. (kedd), 20:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Óriási nevet jelentett be Magyar Péter! EBBE beleremeg a Fidesz! Az ország kedvenc énekesnője a TISZA Párt képviselőjelöltje lesz – Ő az

Hatalmas nevet jelentett be Magyar Péter! EBBE beleremeg a Fidesz! Az ország kedvenc énekesnője a TISZA Párt...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56
Hirdetés

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 12:47

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Megdöbbentő hír rázta meg a közvéleményt: életét vesztette az egyik fiatal rendőr, akit a 8-as főúton ütöttek el...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Hirdetés
Hirdetés