Többek között jön a 6:45-kor kezdődő napi kilenc órás munkaidő és a 25-ről 20 napra csökkenő szabadság. Itt a feketeleves.

Hirdetés
Többek között jön a 6:45-kor kezdődő napi kilenc órás munkaidő és a 25-ről 20 napra csökkenő szabadság. Itt a feketeleves.
Hirdetés

Március 1-jével hatályos az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály - írja a Népszava. Az új törvény csodálatos ajándékokat tartogat például a dolgozóknak.

Így olyan nyalánkságokat találhatunk a benne, mint a 

  • 6 óra 45 perckor kezdődő és legalább napi kilenc óra munkaidő (amibe már nem számít bele az ebédszünet fél órája)
  • megyei és fővárosi kormányhivatali dolgozóknak már nem jár cafeteria, 
  • az alapszabadság 25 napról 20 napra csökken, ráadásul már nem a munkában töltött idő, hanem a pozíció határozza meg a további szabadnapok számát
  • ellentételezés nélkül terjeszthető ki a napi munkaidő 12 órára, vagyis nem fizetik ki a túlórákat

Ezen kívül azonban lényegében teljes a kupleráj. /Mint kiderült\: a hivatali vezetők is csak most kapnak tájékoztatást arról, mit is mondjanak a teljesen tanácstalan beosztottaiknak\./

Hirdetés
A Magyar Államkincstárban (MÁK) például a humánpolitikai vezető hétfőn körlevélben írta meg az elnökhelyetteseknek, központi igazgatóknak és megyei igazgatóknak, hogy mit is feleljenek a kérdésekre.
Hirdetés
Például azt, hogy a tavaly ki nem vett szabadságok számát a március 5-én esedékes bérükkel megkapják a dolgozók, de a januárra és februárra is járó megemelt munkabér különbözetét majd csak azoknak fizetik ki áprilisban, akik elfogadják az kinevezésüket és maradnak az eddigi munkahelyükön.
Hirdetés
 

Az egyhetes szabadságcsökkentéssel, a megnövelt munkaidővel, a teljesen bizonytalan státussal, vezetői kinevezéssel, központi létszámgazdálkodással járó törvény úgy lép hatályba, hogy a tisztviselők tömege várja a március 5-diki bérpapírját és ha azon nem szerepel a beígért 30 százalékos béremelésnek megfelelő összeg, nem írja alá az új kinevezést - írja a lap.

Hirdetés

2019. március 05. (kedd), 19:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 10:35
Hirdetés

Most érkezett: egyre durvább a helyzet – kiadták a riasztást

Most érkezett: egyre durvább a helyzet – kiadták a riasztást

Újabb visszamelegedés jön: szeptember végén 28 fok is lehet MagyarországonA szeptember végi lehűlés után ismét jelentős...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 08:34

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóbanSaját paradicsomot akkor is szüretelhetsz, ha...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 07:51

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Vajda Zita megszólalt a Matolcsy Györggyel való válásáról: gyermekük védelmét tartja a legfontosabbnakVajda Zita...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:50

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Marad az óraátállítás 2026-ban: október 25-én vissza kell tekerni az órákatHiába támogatta évekkel ezelőtt az Európai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:27

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Konkoly Tamás, aki játékosként és edzőként is hosszú éveken át az ETO-ért dolgozottHosszan tartó, súlyos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 05:12

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset utánÚjabb tragikus hírek érkeztek a Maglód...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:33

Meghalt Molnár György

Meghalt Molnár György

Elhunyt Molnár György filmrendező, aki több száz produkciót hagyott maga után78 éves korában elhunyt Molnár György,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:15

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár György, az Anna filmje és a Vörös vurstli rendezője78 éves korában elhunyt Molnár György Balázs...

Hirdetés
Hirdetés