Török Gábor: „Ez a Fidesz eddigi legnagyobb sikere”

Hirdetés
Török Gábor: „Ez a Fidesz eddigi legnagyobb sikere”
Hirdetés

Nagyobb fölénnyel nyerte a választást a Fidesz, mint azt hitték volna, s a kormánypárt sikerének mértéke a közvélemény-kutatók várakozásait is felülmúlta.

/Török Gábor a blogján arról ír, hogy a rendszerváltás óta sosem nyert háromszor egymás után ugyanaz a politikai erő, és ez a mostani győzelem a Fidesz legnagyobb sikere\./

Hirdetés

Bár mindenki arra számított, hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvez majd, ez nem jött be. 70%-os részvétel mellett is kiemelkedő eredményt ért el a párt. A Fidesz kampánya elsősorban vidéken, a kistelepüléseken tudott újabb szavazókat bevonzani, itt a hagyományos fideszes bázis újabb szavazókkal bővült – olvasható a blogbejegyzés esszenciája az indexen.

Magyarország még inkább kettészakadt? egyrészt a város/vidék, másrészt a politikai preferenciák tekintetében, valamint az ellenzéki pártok most sem túl fényes megítélése még tovább romolhat.

Hirdetés
„Az ellenzék legalább a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásig minden bizonnyal válságos időszakát éli majd” – írja a politológus.

2018. április 09. (hétfő), 09:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 19:51
Hirdetés

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 OKTÓBERÉBEN

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 OKTÓBERÉBEN

Durva szerelmi fordulat jöhet októberben: ez a két csillagjegy elveszítheti azt, amit biztosnak hitt – szerelmi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 19:15

Kármán András brutálisan kiosztotta Orbánt! ? ???? ? ?????́???́??́????

Kármán András brutálisan kiosztotta Orbánt! ? ???? ? ?????́???́??́????

Kármán András visszaszólt Orbánnak: szerinte stabil a gazdaság, közel két százalékos növekedés jöhetKármán András...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 18:22

Magyar Péter a legkeményebb bejelentés tette meg.súlyos szavakkal állt a nyilvánosság elé!

Magyar Péter a legkeményebb bejelentés tette meg.súlyos szavakkal állt a nyilvánosság elé!

Akár húsz évre visszamenőleg vizsgálnák a politikusok vagyonát – a jelenlegi vezetőket is érintené a tervA megadott...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 17:19

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Nyíregyházára és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Nyíregyházára és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Jégeső zúdult Nyíregyházára – rövid idő alatt kifehéredett NagyszállásIntenzív jégeső érte el szeptember 21-én...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 14:50

Nagy Feró színpadra lépett – arra senki nem számított, ami ezután történt a fideszes tüntetésen!

Nagy Feró színpadra lépett – arra senki nem számított, ami ezután történt a fideszes tüntetésen!

Nagy Feró a Terror Háza előtti tüntetésen énekelt, és a Kádár-korszakot említetteNagy Feró is színpadra lépett 2026....

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 13:55

Ledöbbentek a tüntetők: perselyekbe kérték a pénzt a fideszes tüntetésen - videó ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Ledöbbentek a tüntetők: perselyekbe kérték a pénzt a fideszes tüntetésen - videó ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Ládával és QR-kóddal gyűjtöttek adományokat a Terror Háza előtti tüntetésenA résztvevőktől is pénzbeli hozzájárulást...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 11:18

Megrendítő gyászhír érkezett: örökre búcsúznunk kell egy pótolhatatlan nagy névtől! ?️????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrendítő gyászhír érkezett: örökre búcsúznunk kell egy pótolhatatlan nagy névtől! ?️????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Krecz Tibor, az RTL Klub első hírigazgatójaÉletének 63. évében, szeptember 19-én meghalt Krecz Tibor újságíró,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 06:59

Tarjányi Péter súlyos veszélyre figyelmezteti Magyar Pétert a megtámadása után !

Tarjányi Péter súlyos veszélyre figyelmezteti Magyar Pétert a megtámadása után !

Borral öntötték le Magyar Pétert Szekszárdon – Tarjányi Péter veszélyes folyamatra figyelmeztetBorral öntötték le...

Hirdetés
Hirdetés