“TÓTH Gabi összeomlott, mentőt kellett hívni hozzá!” EZT KÉRI AZ emberektől :

Hirdetés
“TÓTH Gabi összeomlott, mentőt kellett hívni hozzá!” EZT KÉRI AZ emberektől :
Hirdetés

TÓth Vera bevallotta, családja támogatása nélkül aligha tudta volna legyőzni betegségét. /Testvére, Tóth Gabi is rengeteget segített neki, aki érzékenysége révén olyannyira átérezte nővére gondjait, hogy később ő is összeomlott\./

Hirdetés

“Annyira érzékeny és empatikus vagyok, hogy átvettem ezt a betegséget is. Egy fellépésről jöttünk haza, és egy nagyon erős pánikrohamot kaptam.

Mentőt kellett hívni az út szélére. Nem kaptam levegőt, szívdobogásom volt és szúrt a mellkasom. Úgy éreztem, hogy meg fogok halni

Hirdetés

– emlékezett vissza Gabi, aki azt is bevallotta, a kisebb testvéri viták ellenére most nagyon jó a viszonyuk.-írta meg a ripost.

A pánik az emberiség legnagyobb ellensége… pánikbetegként mondom ezt nektek! Kérlek benneteket, hogy ne veszítsétek el a nyugalmatokat és a higgadt ítélőképességeteket mert ha “pán sípja” eluralkodik rajtatok, akkor a realitàs talaját húzzátok ki a lábatok alól.

Hirdetés
. fontos óvatosnak és elővigyázatosnak lenni ezt én is tudom!De itt most nem csak a vírusokra gondolok amikor ezeket írom… az élet minden területére igaz.. figyeljünk egymásra! Vannak akik hajlamosak a pánikra.. segítsünk nyugalmat és biztonságot adni embertársainknak, vannak akiknek szüksége lehet pár jó szóra, törődésre10 ó.

Remegés, izzadás, mellkasi nyomás, heves szívverés – manapság sokaknak ismerősek a pánikbetegség tünetei, hiszen hazánkban több mint 250 ezer ember szenved ebben. Természetesen a sztárok sem kivételek.

Hirdetés

Tóth Gabi Megtanulta kezelni…

Az énekesnő “régi motoros”, így mára megtanulta, hogyan győzze le a pánikrohamokat.

Megfelelő légzéssel és pozitív gondolatokkal úrrá lehetünk a kritikus helyzeteken.

2021. szeptember 28. (kedd), 17:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19
Hirdetés

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Hirdetés
Hirdetés