Tóth Zoltán választási szakértő a kezébe veszi a dolgokat és ha az ellenzéki pártok nem mozdulnak, kikéri a szavazatok ellenőrzését!

Hirdetés
Tóth Zoltán választási szakértő a kezébe veszi a dolgokat és ha az ellenzéki pártok nem mozdulnak, kikéri a szavazatok ellenőrzését!
Hirdetés

VÉGRE ezt is megértük! Lassan 24 órával a választások után, ahol egyértelműen bebizonyosodott a választási csalás a Fidesz-KDNP részéről! Tóth Zoltán választási szakértő a kezébe veszi a dolgokat és ha az ellenzéki pártok nem mozdulnak,  akkor ő kikéri a szavazatok ellenőrzését! Tóth Zoltán elmondása szerint nem kicsit találja gyanúsnak a tegnapi hírzárlatot, ugyanis semmi olyan előirás nincs, hogy az utolsó szavazat leadásáig kell várni az eredmények közlésére! Sőt, a választási szakértő szerint ahogy mondta, itt adat visszatartás történt, ami jogsértő egy demokratikus kimenetelű választáson!

Tóth Zoltán elmondta még, hogy nagyon furcsa volt, hogy teljesen elérhetetlen volt az NVI honlapja, pedig már csak egy óra volt az átjelentkezési határidőig. Vasárnap már délután 13 óra körül arról számoltak be, hogy lassú az oldal, többször pedig azt a hibaüzenetet dobta fel, hogy „A rendszer belső, technikai hiba miatt nem tudta teljesíteni a kérését, majd hírtelen kb 2 órára leállt – szerinte ekkor történt meg a csalások nagyrésze illetve késő este az utolsó szavazó után abban a 70-80 percben, mert feltételezhetően manuális volt a rendszer.

Tóth Zoltán szerint még van remény ezért semmiképpen nem szabad ezt hagyni. /Indítványozni kell a szavazatok teljes újraszámolását, nem beszélve arról, hogyha csalt a Fidesz\-KDNP akkor ellenzék még revansot vehet\./

Hirdetés
Tóth Zoltán elmondta, hogy a mai napon Gyurcsány Ferenc a DK elnöke kezdeményezte az újraszámlálást, az ellenzéki pártok közül eddig Szél Bernadett az LMP elnökségi tagja jelzett vissza, hogy egyetért Gyurcsány Ferenccel és a MSZP-PM-s Gőgös Zoltán is jelezte, hogy igen legyen újraszámlálás.
Hirdetés
Tóth Zoltán elmondta még, hogy a feladat így adott lett az ellenzéknek.
Hirdetés

2018. április 10. (kedd), 10:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés