Tvrtko parádés választ adott a Viszkis megalázó nyilatkozatára

Hirdetés
Tvrtko parádés választ adott a Viszkis megalázó nyilatkozatára
Hirdetés

Vujity Tvrtko és a viszkis kőkemény, személyeskedésig fajuló háborút vívtak egymással ma és tegnap. /Az egész az ATV egyik műsorának felvételén kezdődött, ahol Tvrtko nem a szokásos sablonkérdéseket tette fel a Viszkisnek, az egykori rabló pedig csúnyán kiakadt rajta\./

Hirdetés

íme:

Tegnap interjút készítettem, készítettünk a most moziba kerülő “Viszkis” című film főszereplőjével és címszereplőjével. A beszélgetés során olyan kérdések iránt is érdelkődtem, amelyek azt feszegették, hogy mi kell ahhoz, hogy egy sokszoros, fegyveres bankrablóból igazi sztár, celebműsorok, utazósműsorok, könyvek és most már film főszereplője is legyen, hogy autogramot osztogasson, közös képeken pózoljon rajongóival.

Hirdetés
Ez csak részben vonatkozik az alanyra, másik része a társadalomra vonatkozik.

Egyik kérdésem után Ambrus Attila nemzetiségi nevem gúnyolásával és sok minden mással reagált, ma pedig azt nyilatkozta, hogy hosszú ideje készült egy velem szembeni revansra.

Nos, én semmilyen módon nem szeretnék belemenni semmiféle személyeskedésbe, pláne sárdobálásba. Kérdések voltak, amikre válaszokat vártam, s kaptam olyanokat, amilyeneket kaptam. Hiszem, hogy felvetéseim nem csak engem érdekeltek.

Hirdetés
A filmpromóción kívül kérdeztem volna arról is, hogy fegyveres rablásainak egykori elszenvedői szerinte beülnek-e majd a moziba, meg arról is, hogy hogyan találta fel magát tanácsadói szerepben, ám a fentiek elvitték a stúdióidőt.

Ez az egész mostani “ügy” sok pénzzel és a 2011-es javaslatommal, annak szándékával áll szoros összefüggésben, amikor is -egy erőszakos bűnöző interjú-honoráriumra irányuló igénye után- a törvényalkotók foglalkoztak a felvetésemmel.

Hirdetés
Akkor azt indítványoztam feléjük, hogy egy bűnöző ne kaphasson pénzt a bűncselekményével kapcsolatos interjúiért, könyvéért, szerepléséért (tehát más tevékenységével kapcsolatban igen, de azért ne!) Tettem ezt annak idején azért, mert volt olyan hozzátartozó, aki szinte beleőrült a tudatba, hogy miközben valakik kárvallottjai, áldozatai, elszenvedői egy bűncselekménynek, addig maga a bűnelkövető még profitál is az általa elkövetett bűncselekményből.

Javaslatom hangsúlyozottan nem Ambrus Attila okán született, ugyanakkor -ahogy erről korábban maga is nyilatkozott- ő is érintettje lett.

Hirdetés
Akkori javaslatom vele együtt többeket, emellett pedig rengeteg pénzt érintett.

Ambrus Attila személyével szemben mostani nyilatkozatai ellenére sem vezérel semmiféle indulat. Magánemberként örülök, hogy szakmát tanult, mely szakmában sokat dolgozik és melyben sikeres. Ennyi közlendőm volt, az ügyet lezártnak tekintem, Ambrus Attilát pedig -ha eljön- a jövőben is várom a stúdióban kérdéseimmel.

Hirdetés

Barátsággal: Vujity Tvrtko

2017. november 24. (péntek), 20:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48
Hirdetés

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Hirdetés
Hirdetés