Új klipjében Kulka János a Republic csodálatos dalát énekli, Magyarország egyik legsikeresebb énekesnőjével
Hirdetés
Hirdetés
Kulka János 2016 áprilisában súlyos stroke-kal került kórházba, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. /Kemény hónapok és évek vártak ezt követően a Kossuth\-díjas színművészre, hiszen a betegség következtében teljesen elfelejtett angolul és franciául\./
Hirdetés
Súlyos afáziában szenvedett, ami miatt még a szimpla beszéd is nehezen ment számára. A művész állapota a kitartó és kemény munkának köszönhetően folyamatosan javul, már kisebb színházi szerepeket és filmszerepeket is elvállal.
Ez a mostani klip néhány órája került fel a legnagyobb videómegosztóra, ezen a felvételen Kulka János a Republic Szeretni valakit valamiért című csodás dalát énekli, nem is akárkivel.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...
Mindenegyben blog 2025. szeptember 12. (péntek), 06:21
Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ
HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...
Mindenegyben blog 2025. szeptember 12. (péntek), 04:56
⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>