Újabb drogbotrány a hazai celebvilágban:TEK kapcsolta le a Valóvilág sztárját

Hirdetés
Újabb drogbotrány a hazai celebvilágban:TEK kapcsolta le a Valóvilág sztárját
Hirdetés

Egy újabb valóságshow-sztár kezén kattant a bilincs. Az ACnews híre szerint a TEK csapott le a férfira. 

Nem ez az első eset, hogy a ValóVilág című műsor valamelyik szereplője a bűnügyi krónikák szereplője lesz. /Az első fecske talán Segal volt, aki hosszú éveket is ült a drogügye eredményeként\./

Hirdetés
Részint szintén a drognak köszönhetően ül most a rácsok mögött VV Aurélió is, akinek egy korábbi felfüggesztett büntetését is le kell ülnie a friss, emberrablási ügye "hozományaként". És máris itt az újabb ügy.

Az ACnews megbízható forrásra hivatkozva írja: a napokban egy újabb celebet tartóztattak le. "A jóképű férfi még annak idején a ValóVilágban tűnt fel és eljutott egészen a dobogós helyig is, majd a műsor végeztével egy ideig élvezte a hírnévvel járó csillogást.

Hirdetés
Az utóbbi időkben azonban már nem hallatott magáról" - írja a lap.

Hozzáteszik: november 7-én azonban a TEK vonult ki soproni otthonába, hogy felelősségre vonják, amiért kábítószerrel kereskedett.

Az ACnews megkeresésére a hírt sem a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányság, sem az Országos Rendőrfőkapitányság sajtóosztálya nem erősítette meg. A TWN.hu hónapokkal ezelőtt már kapott olyan információkat, hogy a VV egyik volt, véletlenü szintén Sopronban élő szereplője illegális szerek által jut jövedelemhez. Ő legutóbb egy országosan ismert modell párja volt hivatalosan.

Hirdetés
Kapcsolatukról azonban régóta nem volt hír.

2022. november 09. (szerda), 23:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 25. (vasárnap), 16:46
Hirdetés

Caramel nyíltan szállt bele a kormányba egy borfesztiválon Szegeden. Sokak szerint durva, hogy miket mondott

Caramel nyíltan szállt bele a kormányba egy borfesztiválon Szegeden. Sokak szerint durva, hogy miket mondott

Úgy tűnik, Caramel „tiszás” lett –(videó)Molnár Ferenc Caramel fellépése Szegeden nemcsak zenei, hanem politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 25. (vasárnap), 15:12

Hazaküldték az orvosok, órákkal később az 5 éves Lila meghalt

Hazaküldték az orvosok, órákkal később az 5 éves Lila meghalt

Csak mandulagyulladás” – mondták az orvosok, órákkal később az 5 éves Lila meghaltCsak mandulagyulladás” – mondták az...

Mindenegyben blog
2025. május 24. (szombat), 08:18

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. május 24., szombat délelőtt? Figyelem, autósok! Több...

Mindenegyben blog
2025. május 24. (szombat), 07:46

Tegnap csirkepaprikást ettünk a Balatoni nyaralásunkon, a szakácsnak üzennék

Tegnap csirkepaprikást ettünk a Balatoni nyaralásunkon, a szakácsnak üzennék

Tegnap csirkepaprikást ettünk a Balatoni nyaralásunkon, a szakácsnak üzennékEgy hetes nyaralásunkat töltjük a...

Mindenegyben blog
2025. május 24. (szombat), 05:26

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Gyász: Meghalt  Neumann János lánya – egy kivételes női életút zárult le Gyerekkorában Einsteinnel vacsorázott, a Fehér...

Mindenegyben blog
2025. május 23. (péntek), 19:19

Muri Enikő nem kímélte Magyar Pétert a Patrióta műsorában-„Az alulnál is van lejjebb”

Muri Enikő nem kímélte Magyar Pétert a Patrióta műsorában-„Az alulnál is van lejjebb”

 Muri Enikő nem kímélte Magyar Pétert a Patrióta műsorában-„Az alulnál is van lejjebb” –? Muri Enikő kendőzetlen...

Mindenegyben blog
2025. május 23. (péntek), 15:43

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi

? Rendőri intézkedés közben meghalt egy bolgár férfi Sopronban – pénzhamisítással gyanúsítottákSúlyos incidens rázta...

Mindenegyben blog
2025. május 23. (péntek), 14:47

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és forgalmi káosz országszerte – 2025. május 23. péntek, 15:42A mai délutánra a közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés