Újabb rendkívüli nyugdíjemelés jöhet nemsokára? Nem csitul a drágulás, valamit lépni kell

Hirdetés
Újabb rendkívüli nyugdíjemelés jöhet nemsokára? Nem csitul a drágulás, valamit lépni kell
Hirdetés

Egy év alatt négyszer kaptak nyugdíjemelést az idősek, akik tavaly prémiumban és 13. /havi juttatásban is részesültek, az infláció azonban még mindig gyorsabban nő, mint a magyar nyugdíjak\- mondta Farkas András nyugdíjszakértő\./

Hirdetés

2022-ben a nyugdíjasok háromszor - januárban, júliusban és novemberben - kaptak nyugdíjemelést, összességében 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Emellett 13. havi nyugdíjban is részesültek februárban az idősek, és egy kisebb összegű prémiumot is kaptak novemberben, amindek maximális összege 10 ezer forint volt - sorolta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő,írja a penzcentrum.hu

Azonban a nyugdíjasinfláció múlt évben 15,2 százalék volt, magyarán csak az emelésket figyelembe véve a nyugdíjak vásárlóértéke 1,2 százalékkal maradt el a tényleges inflációs hatástól.

Hirdetés
A szakember szerint ráadásul az idősek jobban megérzik a drágulást, hiszen ők főként élelmiszerre költeniek, illetve a rezsire, ezek pedig az inflációt meghaladóan drágultak.

Azt pedig már most borítékolni lehet, hogy a januári 15 százalékos nyugdíjemelés nem lesz elegendő az idei év inflációjának az ellensúlyozására.

Farkas András arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapul vett előrejelzés szerint nem 15, hanem 15 és 19,5 százalék közé várható a 2023-as drágulás.

Hirdetés

A pótlólagos nyugdíjemelésnek 5 százalék körüli értéket kell majd elérnie, vagy már június-júliusban, de legkésőbb novemberben

- mondta a szakember. Hozzátette, a 13. havi nyugdíj összege 12 hónapra levetítve olyan, mintha 8,3 százalékos plusz emelést kapnának az idősek, és ehhez képes kell mérni azt, hogy az élelmiszerárakkal és energiaárakkal még ez az emelés sem biztos, hogy elegendő lesz,írja a penzcentrum.hu

2023. február 10. (péntek), 13:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 18:26
Hirdetés

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédiaMegrázó baleset rázta meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 16:43

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elmondta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúbanOrbán Viktor kedden...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 15:25

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya szólalt meg a szentmártonkátai tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 14:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot: két kiváló magyar atlétát gyászol az országFájdalmas reggelre ébredt a...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 10:03

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekesAhogy közeledik a Megasztár élő...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 07:08

Kokaint találtak Bye Alexnél

Kokaint találtak Bye Alexnél

 Megszólalt ByeAlex a kokainügy után: „Igen, igaz a hír, de nem vagyok Escobar” ??Ma reggel bombaként robbant a hír,...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 06:21

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Vígszínház – Elhunyt Szmolenszki Csaba, akit mindenki csak „Bajuszként” ismert ??A Vígszínház társulata mély...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Hirdetés