Újabb tanár vesztette életét kovidban..Irénke néni itt hagyott minket, a teremtőnek vissza adta a lelkét..

Hirdetés
Újabb tanár vesztette életét kovidban..Irénke néni itt hagyott minket, a teremtőnek vissza adta a lelkét..
Hirdetés

 “Nem szuszog, nem lélegzik” – talán sokunknak a Szegedi Szent Benedek nevelőtestületéből ez ugrik be, ha egy jellegzetes mondatot kellene mondanunk Imre Ernőné, Irénke kolléganőnkre gondolva.

/Hiszen ő maga így szokta jellemezni azt, amikor egy\-egy tanóra alkalmával a rá jellemző szeretetteli tekintéllyel csendet teremtett az oktatómunkához\./

Hirdetés

Azoknak, akik nem ismerték, akik nem látták pedagógusi tevékenységét – ez a mondat akár negatív kicsengésű is lehet, azt üzenve, hogy igazi régivágású tanárként az osztály síri csendje egyfajta öncél volt számára.

Hirdetés
De akik közelében lehettünk, akik láttuk mindennapi munkáját, tapasztalhattuk azt a szeretetet (olykor rajongást), amivel diákjai, tanítványai körülveszik, jól tudjuk, hogy szó sincs erről. Hiszen a vele való beszélgetésekben szívek nyíltak meg, sorsok bontakoztak is és olykor tragédiák feloldásai, életre szóló iránymutatások születtek meg.

Éppen ezért, személyiségének, mindennapi jelenlétének hiányával szembesülve különösen is átérezzük Kosztolányi sorát: “jaj, összedőlt a kincstár”…

A keresztény gondolkodás, kultúra létszemléletére jellemző, hogy a naptárban, a szentekre megemlékezve valójában azok halálának napját ünnepeljük, azt tekintve a “valódi” születésnapnak, a mennyei boldogságra való megszületés napjának.

Hirdetés
Ami persze egyet jelent a földi élettől való búcsúzás, az elválás fájdalmának napjával is.

Irénke életében egy napra sűrűsödik mindez: születésnapja egyben távlatot, nyitányt is jelent az Örökkévalóság felé.

Reménységünk szerint újra együtt lehet férjével, akit csaknem 48 évnyi házasság után hirtelen veszített el, s azóta viselte ennek fájdalmát.

Hirdetés

Felsorolni is sok mindazt a területet, feladatot, ami iskolánkban Irénke hiányával szembesít minket: ballagó osztálya, fejlesztésre járó tanulóink, gyógypedagógiai asszisztens hallgatóink, a nyílt napok, az iskolai rendezvények és sorolhatnánk még tovább.

Mégis azt érezzük: nem a feladatokon mérhető le valakinek az elvesztése. És nem is azok által fogunk emlékezni rá. Hanem azáltal, hogy olykor eszünkbe jut: “Nem szuszog, nem lélegzik.” – Összenézünk, összekacsintunk, és pontosan tudjuk, kinek a mondata volt ez, és hogy mit jelent a ő hiánya…

Hirdetés

Drága Irénke! Köszönjük a Mindenhatónak, hogy adott Téged nekünk. Pótolhatatlan tagja voltál nevelőtestületünknek. A Szent Benedek Többcélú Szakképző Intézmény Szegedi Tagintézményének munkatársai, iskolánk tanulói nevében fájdalommal telt szívvel búcsúzunk most Tőled.

„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el.”

Isten Veled, Irénke!

( Belső információ: kórházba került Kovid miatt, és lélegeztető gépre kellett tenni.

Hirdetés
Ezek után hunyt el ) 

2021. október 27. (szerda), 17:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 06:24
Hirdetés

Tragédia a kánikulában: ők voltak azok a postások, akik munka közben haltak meg az extrém hőségben

Tragédia a kánikulában: ők voltak azok a postások, akik munka közben haltak meg az extrém hőségben

Tragédia a kánikulábanKét postai kézbesítő is elhunyt a múlt heti, 40 fok feletti hőségriadó idején. A hírek először a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 05:37

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a Parlamentben – Sulyok Tamás bejelentette:Sulyok Tamás nem hátrálSulyok Tamás, a köztársasági elnök és Magyar...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek)

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar animáció világa: elhunyt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi operatőreSzomorú hír érkezett a magyar filmes...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Hirdetés
Hirdetés