Varga Izabella ragyogó mosollyal közölte: lesz még egy

Hirdetés
Varga Izabella ragyogó mosollyal közölte: lesz még egy
Hirdetés

Nagyon büszke magára, hogy sikerült.

Varga Izabella örömteli hírt közölt a rajongóival, aminek Ő és a hozzátartozói is nagyon örülnek.

/A csodálatos színésznő \- mint az tudvalevő \- visszaült az egyetem padsoraiba, és keményen tanul a diploma miatt\./

Hirdetés
És meg is van az eredménye, ugyanis büszkén tudatta, hogy ebben a félévben is minden kurzust ötösre abszolvált, és lesz még egy féléve a felsőoktatásban, mégpedig az utolsó. Ez nem kis feladat, hiszen mellette folyamatosan forgatáson van, illetve színdarabokban lép fel, így büszke is lehet magára, hogy lassan a képzés végén jár.

El is mondta, hogy a fokozott terhelés miatt több dologra nem jut elég ideje, ilyen például a sport, de igyekszik rendben tartani ennek ellenére az alakját.

Hirdetés

"Büszkén újságolhatom, hogy ismét csak ötöseim vannak az egyetemen! És már az utolsó félév következik!!! De: ha az ember lánya épp az agyára gyúr, nem az alakjára, színházban játszik és sokat forgat, az idő végessége okán törvényszerűen ki kell maradnia egy csomó dolognak az életéből... Sajnos ilyen volt az utóbbi időben a sport is... "

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Büszkén újságolhatom, hogy ismét csak ötöseim vannak az egyetemen??✅! És már az utolsó félév következik!!!??‍?? De: ha az ember lánya épp az agyára gyúr, nem az alakjára, színházban játszik és sokat forgat, az idő végessége okán törvényszerűen ki kell maradnia egy csomó dolognak az életéből... Sajnos ilyen volt az utóbbi időben a sport is... Még szerencse, hogy van olyan fotó rólam, ami emlékeztet, miért is álljak neki július közepén a kihívásnak???... Megyek is futni...??‍♀️ #5K #4weekchallenge #megleszaz #sosemkésőelkezdeni @vivienborziphotography @bestphotos @bestmagazin #archive

Varga Izabella (@vargaizabellaofficial) által megosztott bejegyzés, Júl 14., 2019, időpont: 10:38 (PDT időzóna szerint)

2019. július 21. (vasárnap), 18:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04
Hirdetés

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 17:20

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Hirdetés
Hirdetés