Végleg visszavonul Schobert Norbi! Nagyon szomorú amit nyilatkozott! Támogassuk őt egy szívecskével, hisz oly sok emberen segített már! Ezt üzente mindenkinek:

Hirdetés
Végleg visszavonul Schobert Norbi! Nagyon szomorú amit nyilatkozott! Támogassuk őt egy szívecskével, hisz oly sok emberen segített már! Ezt üzente mindenkinek:
Hirdetés

Sajnos ennyi volt. Nagyon komoly egészségügyi oka van a döntésének.

/Már egy ideje promózzák Schobert Norbi utolsó színpadra lépését, hiszen a Fitbalance rendezvény minden évben rengeteg fogyni\- és egészségesebben élni vágyó embert vonz\./

Hirdetés
Norbi közölte, ekkor tart utoljára edzést, aztán végleg felhagy fitnesszedzői munkájával, és csak az Update üzletére koncentrál.

Sokan nem tudják, de Schobert huszonöt éve tornáztatja a magyar népet. Korábban azzal indokolta visszavonulását, hogy közel ötven évesen ideje a tornagatyát öltönyre cserélni, ám kiderült, ez csak az érme egyik oldala.

Hirdetés

“Összesen nagyjából 11 ezer órát tartottam. Ennek pedig azt lett az eredménye, hogy a hármas és a négyes csigolyám között nincsen porc. Kevesen tudják, régóta fájdalomcsillapítókat kell szednem, volt két szívműtétem is, tehát szét vagyok hajtva, mint egy öreg Zsiguli” – árulta el Schobert Norbi.

Rubint Rékának, aki a Blikknek úgy fogalmazott: “Norbi nélkül egy picit meghal a magyar aerobik.” A fitnesszguru a jövőben felesége és gyermekei karrierjét egyengeti a háttérből, és szénhidrátcsökkentett ételeiből felépített franchise-al foglalkozik.

Hirdetés

Számtalan ember súlyproblémáin segített már Norbi, akinek legalább egy hatalmas szívecskével fejezzük ki hálánkat! Köszönjük Norbi és további sok sikert a jövőben! via

2019. november 15. (péntek), 10:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés