Véletlenül elgázolta a saját 5 éves fiát, aki belehalt. Szívszorítóan búcsúzott el tőle

Hirdetés
Véletlenül elgázolta a saját 5 éves fiát, aki belehalt. Szívszorítóan búcsúzott el tőle
Hirdetés

Véletlenül elgázolta a saját 5 éves fiát, aki belehalt. Szívszorítóan búcsúzott el tőle

/Különleges kapcsolat lehetett apa és fia között\./

Hirdetés

Egy sydney-i apa véletlenül halálra gázolta ötéves kisfiát, miközben a teherautójával le akart parkolni.

Hirdetés
Doug Sproule a fiú, Harry temetésén olvasta fel búcsúlevelét két héttel a halálos kimenetelű baleset után – számolt be róla a news.com.au.

Az apa a családi vállalkozásuk területén akart leparkolni a 100 tonnás járművével május 22-én, és nem vette észre, hogy mögötte áll Harry.

Hirdetés
A férfi hátratolatott, a fiú pedig a két pótkocsi közé szorult. Még kiértek érte a mentők, kórházba is szállították, de már nem lehetett megmenteni.

Harry volt az apa négy gyermekéből a legkisebb, sokszor elkísérte a fuvarokra keresztül-kasul Ausztrálián. Az apa azt írta levelében, hogy a fiú nagyon szerette a járműveket, már három éves korában meg tudta őket különböztetni.

Hat hónapot töltöttél a zöld Western Starban velem.

Hirdetés
Ez lett a kedvenc színed, a zöld.Harryt mindenki szerette, az ország számos pontján kapott egy-egy csokit, üdítőt, segített is apjának a munkában, ellenőrizte az abroncsokat, segített rögzíteni a hevedereket.

A legteljesebb, a legkalandosabb életet élted, a két bátyáddal és a nővéreddel, akik nagyon szerettek téged– olvasta fel Doug Sproule, majd azzal folytatta:

Minden alkalommal, amikor mostantól vezetek, kicsi H, minden kamion fényszórójából te fogsz világítani rám.

Hirdetés
Mindig velünk leszel! Az anyukádnak és az apukádnak hiányozni fogsz. Majd újra látjuk egymást! Tudjuk, hogy fent vagy a mennyben. Hajts tovább, kisember!– búcsúzott az apa.

Harry halála után pár nappal a családja közölt róla egy fotót, amelyen egy kép látszik, és amint egy táblát tartott a kezében azzal, hogy mi szeretne lenni, ha felnőtt lesz: kamionsofőr.

Hirdetés
Akárcsak az édesapja.

2020. június 06. (szombat), 15:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 08:14
Hirdetés

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Három perc alatt megállították a krakkói ámokfutót: hatan meghaltak a belvárosban, három holttestet az otthonában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:53

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostárs is Orbán felelősségét vizsgálná – Pesty szerint elfogyott a felmentésA közpénzek sorsának...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:06

Meghalt Rothermel Ádám

Meghalt Rothermel Ádám

Gyászol a magyar futball: elhunyt Rothermel Ádám, az Újpest és Tatabánya egykori kapusaMeghalt Rothermel Ádám olimpiai...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:53

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Bezárt az utolsó Update-bolt is: felszámolás alá került a hálózatot átvevő cégBezárt az egykor Schobert Norbert nevével...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Rothermel Ádám, az olimpiai ezüstérmes kapust barátai és egykori klubja is gyászoljaÉletének 79. évében elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Hirdetés
Hirdetés