Veszprém utcáin sétálva, megláttam ezt a kenyerekkel tömött kukát.. Elsírtam magam, és arra a sok éhezőre gondoltam, akik..
Ahogy ma Veszprémben sétáltunk a családdal egy kukát láttunk meg, ami tömve volt kenyérrel..
Azonnal torokszorító érzés fogott el.. Ki az, aki inkább kidobja a kukába a kenyeret, ahelyett, hogy ingyen oda adná a rászorulóknak?
Miért ilyen az ember? Ha segíthet, miért nem teszi?
/Az a sok éhes kisgyerek, biztos örült ovlna neki, sőt, ha az internetre kiírják, hogy van rengeteg kenyér, biztos, hogy az utolsó darabig elfogyott volna\./
Miért éheznek a gyerekek Magyarországon?
Újra és újra fellángol a vita: van-e gyermekéhezés ma Magyarországon? A problémától távol élők, akik olyan benyomásokból ítélkeznek, mint hogy hányan állnak sorba a McDonald’s-ban, azt mondják nincs gyermekéhezés, és mindenki, aki mást állít, hazudik.
A kormányzat az ingyenes iskolai és nyári gyerekétkeztetés biztosításával látja megoldottnak a problémát, ami nyilván nélkülözhetetlen, de nem elégséges a helyzet megoldásához.
Egyfelől halljuk azt a nagy magabiztossággal tett állítást, mely szerint egy vajas kenyérre mindenhol jut, másfelől viszont úgy értesülünk, hogy cukros vizet itatnak az éhező csecsemőkkel. A két vélemény között alapvető ellentmondás feszül, amit ki-ki a maga elköteleződése szerinti meggyőződéssel magyaráz.
A terepen dolgozva az ember olyan élethelyzeteket lát, ahol találkozik az éhezés különböző formáival, így a mennyiségi éhezéssel is. A mi esetünkben talán inkább a kríziséhezés a legmegfelelőbb kifejezés.
A mi tapasztalatunk szerint azok az esetek, amelyek tartósan érintenek családokat, leginkább az uzsorához kapcsolhatók.
Ezeknél a családoknál is van élelem, de csak mutatóba. Egy üveg olaj, egy száraztészta, egy zacskó liszt, vagy ha van hűtő, a fagyasztóban egy csirkefarhát. De ezekhez nem nyúlhatnak, mert csak azért vannak a polcon, hogy ha a gyámügy kiszáll, lássák, hogy van étel.
Durva helyzetek ezek, mi is sokáig dolgoztunk ilyen családokkal. Nem szívesen idézem fel magamban azt az érzést, amikor látogatáskor a gyerekek csak a táskámat, meg a kezemet nézték, remélve, hogy hoztam valami ehetőt. Mélyen az emlékezetembe vésődött az a gyerek is, aki egy kislábosban vízbe áztatta a kekszet, amit vittem, és kanalazva ette, hogy olyan legyen, mint a leves. És jól emlékszem azokra a gyerekekre is, akik először velem ettek narancsot, banánt, és én mutattam meg, hogyan kell megpucolni.
Nálunk, az Igazgyöngy Alapítványnál ezek már régi történetek. A visszaszoruló uzsora kezelhetővé tette az ilyen szintű élelemhiányt. De ahol az uzsora még ma is elterjedt, mindent átszövő gyakorlat, és nem működik segítő szervezet, ott rendszeresen előfordulnak ilyen helyzetek.
A másik, nehezebben érzékelhető élethelyzet a minőségi éhezés. Ez szénhidrátalapú étkezést jelent, főleg kenyérből és tésztából áll, egy kevés hússal, tejtermékkel, zöldséggel, vagy gyümölccsel. A csecsemők az anyatejes táplálás után egyből ezt kapják, ehhez szoknak hozzá, a jellemzően pörkölt ízű étkezéshez. Ezeknél a családoknál fizikailag nem beszélhetünk éhezésről, mivel nem üres a gyomor, de amit esznek, az nem elégséges a gyerekek fejlődéséhez. Nagyon nehéz ebbe a helyzetbe beemelni az egészséges táplálkozás szempontjait.
Ha egy hónap vonatkozásában nézzük, akkor az első tíz nap, két hét viszonylag gondtalan. Ekkor egyszer egy nap főznek az asszonyok, leginkább este, egyféle ételt. Ez lehet egy tartalmasabb leves, tarhonya, lebbencs, vagy gulyás, vagy egy főétel, paprikás krumpli, milánói makaróni, vagy pörkölt csirkefarhátból, vagy fasírt. A két fogás együtt, leves és főétel, nem igazán fordul elő.
Aztán jön a nehezebb időszak, a folyamatosan szűkülő pénzzel és lehetőségekkel. Ritkul a főzés, egyre gyakrabban kenyér veszi át a főétkezés helyét is, eleinte még olcsó margarinnal megkenve, rá egy karika szalámi-féle, aztán elmarad ez is.
Akkor az asszonyok mennek a szomszédba, kérnek pár karéj kenyeret attól, akinek van. Többnyire kapnak, mert ahol gyerek van, oda adnak. Persze ez feszültségforrás is lesz, folyamatosak az ebből adódó konfliktusok.
Mi is találkozunk ilyen helyzetekkel napi szinten.
Milyen megoldás kínálkozik? Nos, nyilván nem vezet célra, ha kríziskezelés címén állandóan segítünk. Mert a kríziskezelés csak a tüneteket kezeli, az okokat nem szünteti meg. Az okok viszont csak hosszabb távon kezelhető elemek, és a gyerekek most éheznek. Ők nem tudnak várni, hogy a felnőtteknél attitűdváltás következzen be, és változzon az önfenntartás, a pénzügyi tudatosság, és a munkához való viszony.
Aki messze él a problémától, könnyedén mondja ki, hogy nem kell nekik adni, műveljék a kertjüket, tanuljanak, dolgozzanak, és akkor majd nem lesznek ilyen gondjaik.
Messziről könnyen be lehet osztani a közmunkabért is. Elméletben. De közelről nem ilyen egyszerű. Közelről megérti az ember, hogy a szegénység nem személyes döntés kérdése, hanem egy rendkívül összetett tudás- és képességhiány, amit még tetéz a lehetőségek hiánya is. Érthetővé válik, hogy az akarás képessége is elveszett.
Közelről, belenézve a gyerekek szemébe, csak a tehetetlen dühöt érezzük, haragszunk mindenre és mindenkire, aki hagyta, hogy ilyen helyzetek kialakuljanak. Ilyenkor még erősebben érezzük azt is, hogy a gyerek pedig nem tehet semmiről, és ha nem segítünk, a megoldás még hátrébb csúszik időben.
Mert aki ebben szocializálódik, hosszú távon ez épül be, annak nagyon nehéz lesz másként élni. Nem veszíthetünk el több generációt.
Ezért muszáj segíteni, igen élelemmel is. Most is, amikor a nyári gyermekétkezés hétközben adott, akkor is ki kell egészítenünk, mert a gyereknek alanyi joga, hogy ebben ne szenvedjen hiányt. Közben pedig dolgoznunk kell a szülőkkel, minden területen, hogy az alapszükségleteket egyenletes színvonalon tudják biztosítani a családjuknak. Hogy megértsék ennek a felelősségét, és képesek legyenek tenni is érte. Nehéz, hosszú távra tervezett munka. Messzire kell előre nézni, hiszen a mai generációval dolgozunk következő generációért.
L. Ritók Nóra
2022. június 19. (vasárnap), 18:46
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
