Vigyázz, nem a füstölés vagy az ital tesz tönkre! EZ AZ A betegség, amely hamarabb tönkreteheti a szervezetet, mint a rák! A tünetek akár 5 évvel a diagnózis előtt is jelentkezhetnek!

Hirdetés
Vigyázz, nem a füstölés vagy az ital tesz tönkre! EZ AZ A betegség, amely hamarabb tönkreteheti a szervezetet, mint a rák! A tünetek akár 5 évvel a diagnózis előtt is jelentkezhetnek!
Hirdetés

Azt mindenki tudja, hogy aki rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenved, nagy az esélye annak, hogy hónapok, évek múlva már nem fog élni. /De van még egy kór, amely több áldozatot követel, mint a rák, és amelynek tünetei 5 évvel bekövetkezte előtt megjelennek, így figyelmeztetve az illetőt a veszélyre\./

Hirdetés
Ez a betegség nem más, mint az idiopátiás tüdőfibrózis, amely ugyan ritka, de egyre gyakoribbá kezd válni, és többnyire a férfiakat támadja meg.

A betegséget egy gyulladás okozza, amit valamilyen ágens okoz, és amely a tüdőszövetben alakul ki, pontosan a léghólyagocskák és hajszálerek között.

Hirdetés
Ez azt eredményezi, hogy felszaporodik a kötőszövet és egyre kisebb lesz a tüdőkben a légzőfelület.

Hirdetés

Azért nagyon súlyos betegségként tartják nyilván, mert nem gyógyítható, és konkrétan az oka sem ismert, csak gyanítható, hogy bizonyos veszélyes környezeti hatások állhatnak a háttérben.

Lássuk a tüneteket!

1. Nehéz légzésEz az egyik legjobban felismerhető jele a betegségnek, amely kialakulhat sportolás, fizikai munka során, de akkor is, amikor az illető csak fekszik, vagy ül.

Hirdetés

2. Erős köhögésAz erős, száraz köhögés, amely 8 hétnél is tovább tart, a tüdőfibrózis egyik jele lehet, főként ha a köhögés során még erős mellkasi fájdalmak és izomfájások is kialakulnak.

3. FáradtságMivel a tüdők nem tudnak megfelelően működni, a szervezet nem jut elegendő oxigénhez, így kialakul a fáradékonyság, a mozgás megterhelővé válik, és az éjszakák is forgolódással, álmatlansággal telnek.

4. FogyásMivel a beteg szervezete több energiát fordít az emésztésre, ezért idővel veszít a testsúlyából.

Hirdetés

5. Hippokratészi körmökAz ilyen alakú körmök egyértelműen valamilyen légzőszervi megbetegedésre utalnak, amikor a tüdők nem képesek megfelelően működni, így a végtagokban oxigénhiányos állapot alakul ki.

6. Izom- és ízületi fájdalmakEzt gyakran a tüdőfibrózis miatt kialakuló erős köhögés okozza. Sok beteg számolt be hasonló panaszokról.

7. ÖdémákHa baj van a légzőszervekkel, akkor a keringés is érintve van, és megjelenhetnek az ödémás panaszok.

Hirdetés
Ilyen esetben is gyorsan orvoshoz kell menni.

Forrás

2019. október 05. (szombat), 13:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18
Hirdetés

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 04:58

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a MOME és a roma közélet: elhunyt Lakatos Nikoletta Megrendítő veszteség érte a MOME közösségétMély fájdalommal...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 20:58

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az országÚjra megszólalt Pálinkás...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 17:28

Lilu elmondta, miért nem szavaz Orbán Viktorra

Lilu elmondta, miért nem szavaz Orbán Viktorra

Lilu videóban reagált Rákay Philip felhívására, amelyben arra kérte a Digitális Polgári Kör tagjait, hogy rövid...

Hirdetés
Hirdetés