Világsiker! Elképesztő, amit a magyar gyorskorcsolya váltó véghez vitt pár perccel ezelőtt! Egy megosztással fejezzük ki gratulációnkat! Szép volt fiúk!

Hirdetés
Világsiker! Elképesztő, amit a magyar gyorskorcsolya váltó véghez vitt pár perccel ezelőtt! Egy megosztással fejezzük ki gratulációnkat! Szép volt fiúk!
Hirdetés

Csütörtökön záródott a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenye a phjogncshangi téli olimpián. /Az utolsó szám a férfiváltók 5000 méteres döntője volt, melyben ott volt a magyar csapat is\: Liu Shaolin mellett Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba szerepelt még a magyar váltóban\./

Hirdetés

A magyarok az elején próbáltak az élre állni és diktálni a tempót, de az előfutamok során olimpiai rekordot (6:34.510) korizó dél-koreaiak átvették a vezetést, majd a kínaiak álltak az első helyen. A mezőny egyébként nagyon egyben volt.

Féltávnál a a harmadik helyen voltunk, ráadásul az éllovas Dél-Korea kicsúszott.

Hirdetés
A házigazdák nagyon leszakadtak, így bő tíz körrel a vége előtt úgy tűnt, hogy háromszereplős lesz a verseny. Az utolsó nyolc körnek a második helyről vágtunk neki, de óriási csata volt a dobogós pozíciókért.

Volt egy trükkös váltásunk, amivel igen kedvező helyzetbe kerültünk, Liu Shaolin Sándor pedig behozta az első helyen a magyar váltót! Ez Magyarország első aranyérme a téli olimpiák történetében.

Hirdetés

Kína lett a második, Kanada a harmadik, Dél-Korea pedig a negyedik.

Gratulálunk a magyar csapatnak ehhez a fantasztikus sikerhez! Osszátok, hogy mindenki tudjon erről a káprázatos eredményről!

Forrás: www.anepszava.com

2018. február 22. (csütörtök), 15:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 13:34
Hirdetés

Parlamenti döntés született: Magyar Péterék alaposan megszorították a polgármestereket

Parlamenti döntés született: Magyar Péterék alaposan megszorították a polgármestereket

MOST ÉRKEZETT! Döntött a parlament: Magyar Péterék legyalulták a polgármestereketRendkívüli ülésen döntött a parlament,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 13:12

Magyar Péter rábólintott a férfiak 40 év utáni nyugdíjára

Magyar Péter rábólintott a férfiak 40 év utáni nyugdíjára

Magyar Péter rábólintott a férfiak 40 év utáni nyugdíjáraA keddi parlamenti ülésen komoly téma került napirendre: a...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 12:44

Friss fejlemény érkezett: Forsthoffer Ágnes ügyében lépett Magyar Péter

Friss fejlemény érkezett: Forsthoffer Ágnes ügyében lépett Magyar Péter

FRISS! Magyar Péter lépett Forsthoffer Ágnessel kapcsolatbanKülönös bejegyzés érkezett a parlamenti botrány utánMagyar...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 12:10

??́???????? ??????? a híres magyar színésznő!

??́???????? ??????? a híres magyar színésznő!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világMeghalt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 10:28

Kirúgták a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját – Kármán András jelentette be a döntést

Kirúgták a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját – Kármán András jelentette be a döntést

Vezetőcsere a Szerencsejáték Zrt. élénHivatalossá vált, hogy távozik a Szerencsejáték Zrt. éléről Guller Zoltán. A...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 08:12

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Súlyos véleményt fogalmazott meg Debreczeni JózsefA rendszerváltás ismert alakja, Debreczeni József kemény szavakkal...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda)

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!Júniustól nyilvánosak lesznek a...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 06:15

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Gyászba borult a mentősök közösségeMegrendítő hírt közöltek kedd délután: szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth...

Hirdetés
Hirdetés