Viszlát koporsós temetés: az organikus zsák segítségével fa lesz az elhunyt testéből

Hirdetés
Viszlát koporsós temetés: az organikus zsák segítségével fa lesz az elhunyt testéből
Hirdetés

Viszlát hagyományos temetkezés! Az elhunyt teste egy facsemete köré kerül, majd csodaszép fa nő belőle!.

/Lehet egy nap eljön az az idő, amikor el lehet felejteni a fából készült koporsót, a földbe süllyesztett, kőlapokkal borított síremlékeket, és egy sokkal környezetbarátabb megoldás veszi át a temetkezési szokások helyét\./

Hirdetés

Két olasz designer ugyanis szokatlan ötlettel rukkolt elő, ami elhozhatja a temetkezési szokások forradalmát.

Hirdetés
Anna Citelli és Raoul Bretzel azt találta ki, hogy az elhunytakat úgynevezett “földkapszulákba” lehetne eltemetni. Ezt a projektet Capsula Mundi-nak nevezték el.

Ebbe a természetes anyagokból készült, lebomló kapszulába kerülne az elhunyt hozzátartozó teste, amelynek része egy csemete is, amely a temetés után majd szépen fejlődni kezdene, amihez az elhunyt lebomló teste is hozzájárulna, így végül a halál egy új élet formájában jelenne meg, csodás emléket állítva az elhunyt és hozzátartozói számára.

Hirdetés

Ez lenne az első olyan projekt, amely lefektetné a zöld temetők alapkövét, azaz nem sírok, hanem fák, bokrok, dísznövények formájában lehetne emléket állítani az elhunytak számára. Idővel egy ilyen temető igazi zöld szentéllyé válna, amely nem a halálra, az elmúlásra emlékeztetne, hanem az élet örök körforgására, a friss levegőt, árnyékot biztosító fák jótékony hatására.

Hirdetés

Ez a temetkezési módszer egyelőre még nem engedélyezett Olaszországban, de az Egyesült Államokban és Angliában van rá lehetőség.

2018. november 29. (csütörtök), 15:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 07:09
Hirdetés

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az országZacher Gábor videója miatt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 06:05

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 05:30

Meghalt Ambrus László

Meghalt Ambrus László

Gyászol az ország: meghalt a magyar sport legendás alakja Mély fájdalommal érkezett a hír: nyolcvanegy éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Hirdetés
Hirdetés