Voksán Virág a balotaszállási nőt a kocsi mögé kötné, úgy ahogy ő is tette a kutyájával !Ti mit gondoltok ?

Hirdetés
Voksán Virág a balotaszállási nőt a kocsi mögé kötné, úgy ahogy ő is tette a kutyájával !Ti mit gondoltok ?
Hirdetés

A Tények riportot készített az esetről, amit le is vetítettek a Mokka pénteki adásában, ahová meghívták Papadimitriu Athinát, Voksán Virágot és Bebét is, hogy mondják el véleményüket az esetről:.

Voksán pedig azt mondta:

/Én mindig úgy vagyok, ha ilyen kegyetlenséget látok, akkor ugyanazt kívánnám annak, aki megteszi, amit ő tesz azzal a szegény állattal\./

Hirdetés
Ennek a nővel én szerintem – most akármilyen kegyetlenül hangzik – ugyanezt kellene csinálni, ugyanúgy a kocsi után kötni, és húzni.
Hirdetés

A színésznő úgy vélekedett a modell mellett:

Annyira elszakadtunk a saját közegünktől, hogy nem csodálom, hogy mindenki konkrét elmebeteg. Ehhez olyan beteg állapotnak kell lenni, amit nem is értek.

2019. augusztus 09. (péntek), 14:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 14. (vasárnap), 18:28
Hirdetés

Gyászol a sportvilág: tragikus balesetben elhunyt a Júlia a 24 éves korcsolyázó ?⛸️

Gyászol a sportvilág: tragikus balesetben elhunyt a Júlia a 24 éves korcsolyázó ?⛸️

Gyászol a sportvilág: tragikus balesetben elhunyt a 24 éves korcsolyázó ?⛸️A nemzetközi sportközösség mély gyászba...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 14. (vasárnap), 17:08

⚠️ Készüljön! Országszerte leáll az internet, a TV és a telefon ennél a szolgáltatónál– mutatjuk, hol és mikor lesz szünet!

⚠️ Készüljön! Országszerte leáll az internet, a TV és a telefon ennél a szolgáltatónál– mutatjuk, hol és mikor lesz szünet!

⚠️ Készüljön! Országszerte leáll az internet, a TV és a telefon a Telekomnál – mutatjuk, hol és mikor lesz szünet! A...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 14. (vasárnap), 09:23

Hófehér koporsóban helyezték ma végső nyugalomra a kisgyermeket...szívszaggató helyszíni képek

Hófehér koporsóban helyezték ma végső nyugalomra a kisgyermeket...szívszaggató helyszíni képek

 Megható búcsú Vászkától – emberhez méltó temetést kapott ??️Amikor Vászka meghalt, egy pillanatra megállt az idő. Egy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 14. (vasárnap), 08:08

⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>

Elhunyt Dr. Juhász Tibor, Salgótarján gyászolja szeretett közéleti alakjátMély fájdalommal búcsúzik Salgótarján Dr....

Mindenegyben blog
2025. szeptember 14. (vasárnap), 06:12

Egy versenyző durván nekiesett Tóth Gabinak a színpadon – mindenki sokkot kapott a Megasztárban! ??

Egy versenyző durván nekiesett Tóth Gabinak a színpadon – mindenki sokkot kapott a Megasztárban! ??

Egy versenyző durván nekiesett Tóth Gabinak a színpadon – mindenki sokkot kapott a Megasztárban! ??A Megasztár...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 14. (vasárnap), 05:16

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Heves zivatarokra figyelmeztet a HungaroMet vasárnapra – több helyen felhőszakadás és viharos szél várható ?️?️? A...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 10:18

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia: meghalt egy 13 éves gyermek a mosóbányai iskola udvaránMegdöbbentő baleset rázta meg pénteken a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 05:41

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

 Váratlan tragédia: 53 évesen meghalt a világ legerősebb embere ?Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: ötvenhárom...

Hirdetés
Hirdetés