Zalatnay: Én megérdemlem a Kossuth díjat, letettem annyit már az asztalra.
Hirdetés
Hirdetés
Zalatnay: Én megérdemlem a Kossuth díjat, letettem annyit már az asztalra.
Zalatnay Sarolta sztárvendégként tért vissza tegnap este a képernyőre, ugyanis DR BRS-sel adott elő közösen egy produkciót a Sztárban Sztár leszek! /élő adásában\./
Hirdetés
A fellépésük előtt Gelencsér Timinek elárulta, mit is jelent számára az, hogy végre Kossuth-díj-jelölést kapott.
Mint arról már írtunk korábban, tegnap este az ötödik élő show-val folytatódott a Sztárban Sztár leszek! műsora. A nézők szavazatai alapján végül a negyedszer is veszélyzónába kerülő Molnár Sanyinak kellett búcsúznia a versenytől.
Hirdetés
Gelencsér Timi kivételesen a Dancing with the Stars után a tehetségkutatóban is felbukkant, ugyanis ezúttal ő készítette a háttérműsorhoz a tartalmakat, így DR BRS-sel és Zalatnay Saroltával is interjúzott. Utóbbi nemrég Kossuth-díj-jelölést kapott, ami miatt a műsorvezető is gratulált az énekesnőnek, majd megkérdezte, mit jelent ez számára.
Hirdetés
Mindent. December 14-én leszek 75, és az én generációmban már az összes kollégám megkapta. Én nem vagyok irigy, nem arról van szó, de letettem annyit a magyar zenéért 16 éves koromtól, hogy ezt megkaphatom. Nagyon örülök neki
- jelentette ki Zalatnay Cini.
CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! Valóságos katasztrófaturizmus volt ezt megnézni! :-( Ezt tudja Zalatnay Cini 12,5 millióért..koncertjéről készítettek felvételt
Újabb támogatást ítélt meg Zalatnay Saroltának Kásler Miklós.
Az NKA honlapján október 1-jén közzétett pályázati döntésekből derült ki, hogy egy újabb támogatást hagyott jóvá Kásler Miklós az énekesnőnek, aki most „életmű-összefoglaló kiadványok kiadására” kapott 2,5 millió forintot– szúrta ki a 24.hu.
Mint megírtuk, a Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere a számára fenntartott keretből júniusban 10 millió forinttal támogatta Zalatnay Saroltát, akkor „az életmű-koncertkörút megvalósítása” céljával.
Zalatnay szeptemberben aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű petíciót is pedig néhány éve még azt nyilatkozta, utálja a politikát.
Hirdetés
A művésznő hosszú pályafutása alatt valóban távol tartotta magát a politikától, legalábbis nyíltan nem állt ki ügyek mellett.
– Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával. Ebben az esetben sem álltam politikai akció mögé, a tetszésemet és a nemtetszésemet fejeztem ki. Itt most az utóbbit, mert elegem van a gyűlölködésből. A véleményemet továbbra is elmondom, akinek ez nem tetszik, az mehet isten hírével.
Hirdetés
Szerencsére sokkal több a szeretet, mint a negatívum az irányomba a rajongóim részéről – mondta a Blikknek Zalatnay, aki akkor kitért a 10 millió forintos állami támogatásra is,
– Az viszont nagyon elszomorít, ahogy egyesek erre a hírre reagáltak. Nem kaptam semmiféle előnyt azért, mert aláírtam a petíciót. Szép is lenne, ha 10 milliót érne az aláírásom! A pénzt nem a zsebembe adják, a turné minden egyes elemével el kell számolni – magyarázta az énekesnő.
Hirdetés
Ezt a felvételt egy olvasónk küldte, és megmutatta, hogy milyen is az a 10 milliós koncert, amit Cini letolt.
2022. november 08. (kedd), 15:30
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
? Kislány lenyelt 14 mágnesgolyót – az orvosok versenyt futottak az idővel, hogy megmentsék az életét! ?Egy...
Mindenegyben blog 2025. május 27. (kedd), 06:36
1PERCE ÉRKEZETT: Hatalmas baleset ! Rohantak a mentők: Közel 5 km-es a torlódás, SÁVZÁRÁS! A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres!
? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. május 27., kedd reggel 08:14Kedd reggel országszerte...
Mindenegyben blog 2025. május 27. (kedd), 06:09
Hajnalban, 0:45-kor egy egészséges, érett, újszülött kisfiút helyeztek el a hatvani kórház babamentő inkubátorában. Egy 3500 grammos kisfiút hagytak szombat hajnalban a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet inkubátorában – közölte Facebook-oldalán a kórház. A kisgyermeket Szombati Zsombornak nevezték el a kórház munkatársai. Ez a sors vár a picire a közeljövőben: