Zámbó Marietta ELMONDTA AZ IGAZAT Jimmy haláláról: Hogy nem lőtte magát fejbe, az biztos

Hirdetés
Zámbó Marietta ELMONDTA AZ IGAZAT Jimmy haláláról: Hogy nem lőtte magát fejbe, az biztos
Hirdetés

Zámbó Marietta ELMONDTA AZ IGAZAT Jimmy haláláról: Hogy nem lőtte magát fejbe, az biztos

Lassan 21 éve, 2001. január 2-án következett be az a tragikus nap, ami örökre megváltoztatta Zámbó Jimmy családjának életét. A Király testvérét, Zámbó Mariettát boldogsággal tölt el, hogy Jimmy csepeli temetőben lévő sírhelye azóta zarándokhely lett, de elmondta, hogy máig nem tudta feldolgozni testvére elvesztését - írja a Sorry! magazin.

/Bár az énekes nővérének megnyugvást jelent, hogy a rajongók két évtized után is hűségesen ápolják kedvencük emlékét, szerinte egy ilyen veszteségen sosem lehet túllépni\./

Hirdetés

– Nem tudjuk, konkrétan hogyan halt meg. Ha tudnánk, hogy autóbalesetet szenvedett, vagy ilyesmi, talán könnyebb lenne, de hogy nem lőtte fejbe magát, az is biztos

Hirdetés
. Ez most már nyílt titok. Ennyi. Többet nem akarok erről beszélni, úgyis megtudja majd egyszer a világ – mondta a Mokkában Marietta, akinek a felvetése nem új keletű: az elmúlt években sokan kételkedtek Jimmy halálának hivatalosan közölt okaiban.

Marietta véleménye azért is megosztó, mert mint ismeretes, a végzetes hajnalon Jimmyn kívül csak a felesége, Edit asszony, a család azóta lehunyt barátja, Hulé Éva és az akkor ötéves, fia, Adrián tartózkodott a szobában.

Hirdetés

Jimy özvegye nem tartja a kapcsolatot a családdal

Mariettának nagyon fáj, hogy testvére özvegyével hosszú évek óta nincs semmilyen kapcsolata. Erről korábban Zámbó Árpy beszélt a Sorry!-nak:

– A testvérem gyerekeinek édesanyjával, mondhatni hosszú éve semmilyen kapcsolatom nincs – valamiért így alakult. Nekem ez fájó pont, mert nagyon szerettem Editet, igazi jó sógor-sógornői kapcsolatban voltunk egymásal.

Hirdetés
Azt kívánom, hogy legyen boldog! Biztosan jól elvan, ahogy én és a családom is, valószínűleg nincs szüksége ránk. Volt olyan időszak, amikor még eljött Jimmy emlékkoncertjére, aztán egyszer csak nem jelent meg, és soha többé nem láttuk ott. .(...) Szíve joga, hogy mit tesz, mikor jár ki hozzá a temetőbe, de mivel régi felfogású ember vagyok, én úgy gondolom: ha egy házasság szakítással vagy tragédiával végződik, akkor is illik megemlékezni a házastársról, hiszen a közös éveket és emlékeket nem lehet kitörölni.

(Sorry! magazin)

2021. november 11. (csütörtök), 22:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04
Hirdetés

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Hirdetés
Hirdetés