Zokogó 2 éves kislányt találtam a Balaton partján.A szüleitől EZT a “meglepetést” kaptam, amiért megtaláltam..

Hirdetés
Zokogó 2 éves kislányt találtam a Balaton partján.A szüleitől EZT a “meglepetést” kaptam, amiért megtaláltam..
Hirdetés

Zokogó 2 éves kislányt találtam a Balaton partján.A szüleitől EZT a “meglepetést” kaptam, amiért megtaláltam..

Épp nyaralunk, de tegnap történt egy olyan felháborító eset, amit muszáj megosztanom. /Délután ültem az apartmanunk teraszán, és felfigyeltem egy két év körüli kislányra\./

Hirdetés
Állt a strandon egyedül, keservesen sírt, és kiabálta, hogy “Anya, anya”. Senki rá sem bagózott, az emberek nagy ívben kikerülték. Figyeltem őt, gondoltam az anyukája biztos a közelben van.
Hirdetés
Amikor már tíz perc is eltelt és a kislány még mindig kétségbeesetten sírt, odamentem hozzá. Kérdeztem mi a baj, segíthetek-e. Azt mondta, eljött fürdeni és most nem talál vissza a házhoz, amiben laknak a nyaralás alatt. Égnek állt a hajam, hogy mégis hogy lehet egy két év körüli kisgyereket egyedül beengedni a Balatonba fürdeni.

Az volt a szerencse, hogy el tudta mondani, hogy néz ki az apartmanjuk, én pedig ismerem az üdülőövezetet, mivel kicsi korom óta ide járok nyaralni, így tudtam, melyik részen vannak a kislány által leírt házak.

Hirdetés
Megfogtam a kezét, és visszakísértem a faházakhoz, a parttól kb 800 méternyire.Anyuka és apuka teljes lelki nyugalommal kártyáztak a teraszon, anyuka félig, apuka teljesen részeg volt. Mondtam, hogy visszahoztam a lányukat, aki egyedül sírt a strandon. Erre anyuka még jól le is szúrt, hogy mégis mit képzelek, mit akarok én az ő gyerekétől, ügyes kislány, hazatalált volna, egyébként is ők most nyaralnak, jár nekik a pihenés, nem fognak félóránként a vízbe futkosni a gyerekkel .
Hirdetés
Apuka teljes agyi ködben, bárgyún bólogatva vigyorgott maga elé.Egyszerűen szóhoz se jutottam.

Bele se merek gondolni, mi minden történhetett volna a kislánnyal akár a vízben egyedül, akár kint a parton, ha mondjuk nem én találom meg, hanem valami beteg, perverz állat.Hirtelen nem is tudtam, mitévő legyek. A kislánynak mondtam, hogy ha legközelebb fürdeni szeretne és a szülei nem mennek vele a vízbe, keressen meg engem, tudja hol lakunk és én majd elkísérem. A szülőknek meghagytam a telefonszámomat, hogy szóljanak ha esetleg vigyázni kell a gyerekre, de őszintén szólva nem hiszem, hogy hívni fognak.

Hirdetés
Gondolkodtam rajta, hogy értesítem a TEGYESZt, de félek hogy csak a lakóhelyük szerint területileg illetékes hatóság tehetne valamit, ezzel pedig a gyerek nem lenne kisegítve a nyaralás alatt.Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyesmi megtörténhet, hogy szülők ennyire felelőtlenek legyenek.

Tegnap Balatonalmádiban voltunk, rendeltem egy harcsát a büfében, a KONYHÁBÓL EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI, BÁR AZT HITTÉK NEM HALLOM….
Hirdetés
.Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

Balatonon nyaraltunk, ebben a vendégházban!!! A testemet szanaszét csípték az ágyi poloskák!!! Vigyázzatok!!!! Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

Nagyon vigyázzatok! BORZALOM, AMI KIDERÜLT!!! Eddig erről senki nem tudott!!!! Nagyon nagyon veszélyes a Balaton Siófoknál! Ezért kellett meghalnia a 18 éves fiúnak...... Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2020. július 07. (kedd), 17:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés