Zokogva jelentette be a tragikus hírt a TV2 közkedvelt sztárja: elvesztette édesanyját

Hirdetés
Zokogva jelentette be a tragikus hírt a TV2 közkedvelt sztárja: elvesztette édesanyját
Hirdetés

Az Exatlon Hungary Bajnonok csapatában küzdő Virág András rettenetes tragédiáról számolt be a Tényeknek. Nemrég elvesztette édesanyját.

/„Édesanyám volt az az ember, aki a világon a legfontosabb volt számomra, ezért is nehéz múlt időben beszélnem róla\./

Hirdetés
Nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen rengeteg áldozatot hozott értem. Amivé váltam, azt neki köszönhetem, mindig ő állt mögöttem. Ő volt az is, aki mindig zavarba tudott hozni, ami a szívén, az a száján volt, és nem félt kimondani semmit.
Hirdetés
Mindent meg tudtunk beszélni, és bármin össze tudtunk veszni, ami soha nem tartott sokáig, mindig számíthattunk egymásra. Nagyon kemény és határozott anyuka volt, mindent megtett a gyerekeiért, mindig ott volt nekünk. Nagyon bízom benne, hogy azt a fajta mentalitását és hozzáállását örököltem tőle” – emelte ki Virág András szavait a Ripost.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

András Virág (@andrasvirag_karate) által megosztott bejegyzés

„Önzetlen volt és mindenkinek segített. Annyi mindent szerettem volna neki még megmutatni, hihetetlen, hogy ezeket már nem tehetem meg.

Hirdetés
De van pár ígéret, amit neki tettem, ezeket mind meg fogom valósítani. Nagyon büszke volt mindannyiunkra, és szeretném, hogy ez így maradjon. A legnagyobb rajongóm volt, nekem pedig ő volt a mindenem. A világ legjobb édesanyja volt. Nagyon szerettem, szeretem őt. Rettenetesen hiányzik és ez így is marad, de hallom most is, ahogy mindig mondta nehéz helyzetekben: »Fiam az élet nem áll meg és menni kell tovább!« Érte kell erősnek lennem, mert ő is így akarná” – zárta sorait a fiatal sportoló.

Kérte az újságírókat, hogy a továbbiakban ne zavarják őt a gyászában.

Hirdetés

Ripost

2021. december 04. (szombat), 18:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés