Ha majd úgy érzed, hogy teher leszek édes gyermekem bánj velem szelíden, ne ellenségesen. Lelkem nézd, lelkem lásd, mert az ugyanaz marad, ki akkor voltam neked, mikor hold-szőtte kiságyadon fogtam kis kezed, és dúdoltam-dúdoltam esti altatód, miközben arcocskádra leheltem az éj-útravalót.
Tudod az idő, engem sem kímél, roncsolja fáradt, megtört szívemet, melynek dobbanása egyre nehezebb, ahogy cipelem-cipelem az élet-terheket…
De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik, amin sorsom keze vércsíkot hagyott, azt lásd, ami akkor voltam neked, mikor csillagokká csókoltam gyermek-mosolyod.
2015. január 29. (csütörtök), 07:05
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
