Elszorul a szívem, mikor visszagondolok drága jó anyámra, ki némán búcsúzott, és fájva integetett mikor azt mondtam neki, újra eljövök, ha időm engedi.
S múltak a percek, a napok, és a hetek, és semmissé lettek azok a régi ígéretek, mit anyámnak mondtam ott a kapuban, ahol kitörni kész könnyem, visszafojtottam.
Visszafojtottam, mert láttam, ahogy titkon fáradt arcán kiült az a szokott szívfájdalom, mit én is érzek akkor, mikor gyermekeimnek görcsbe rándult kezem búcsút integet.
Ha tehetném anyám, mindent jóvátennék, letörölném arcodról a könnyek verítékét, és kezed fogván ezerszer is megköszönném azt, hogy vártál rám hűséggel ott a gang alatt.
Kun Magdolna
2016. január 01. (péntek), 17:40
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
