3 mázsás traktorkerék alá szorult a kislány. Mikor a kómából magához tért, vérfagyasztó dolgot mondott

Hirdetés
3 mázsás traktorkerék alá szorult a kislány. Mikor a kómából magához tért, vérfagyasztó dolgot mondott
Hirdetés

A kis Amber-Rose Kordiakra-ra játék közben rádőlt egy közel három mázsás traktorkerék, és a kislány beszorult alá. /Az apja rohant segíteni, ám nagyon nehéz dolga volt, hogy valahogyan leszedje az óriási kereket bajba került kislányáról\./

Hirdetés

Szerencsére végül sikerrel járt, azonban a kislány szörnyű sérüléseket szenvedett, számos csontja, és az arca is összezúzódott. Az orvosok azt mondták, hogy csoda, hogy a 10 éves kislány túlélte a balesetet. Kómában volt, amikor pedig abból magához tért, elmesélte, hogy mit látott odaát.

Hirdetés

Először fölülről látta magát, ahogyan apja segített a traktor kerekét leemelni róla, majd a mennyország felé lebegett egy fehér fény és a folyamatos imái ereje által.

Kellemes és boldog élményként írja le a mennyországot, azonban azt is elmondta, hogy teljesen át tudta érezni, hogy mit érez a családja: minden bánatukat és szenvedésüket. Végül éppen azért döntött úgy, hogy tovább fog élni, és “visszatér”, mert nem akart imádott családjának több szenvedést okozni.

Hirdetés

A balesetet okozó traktorkerék, fotó: mirror.co.uk

A kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az agya és több szerve is komolyan megsérült, és még az orvosok sem tudták sem az arcát, sem pedig a csontjait teljesen rendbe hozni.. Most a család a rehabilitációra gyűjt.

Neked mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!

2021. augusztus 18. (szerda), 19:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés