Ma reggel rohannom kellett a munkahelyemre, de lemaradtam a buszról – A buszsofőr egy keményet szólt ki nekem a fülkéből! Soha nem fogom elfelejteni
Hirdetés
Hirdetés
Előfordul, hogy olyan segítséget kapunk “Fentről” vagy éppen más emberektől, amire nem is számítunk.
/Olyan helyen lakom, ami igen közel esik a buszmegállóhoz, 5 perc alatt odaérek, ezért nem is szokásom túlzottan hamar elindulni\./
Hirdetés
Az igazat megvallva hajlamos vagyok rá, hogy kicentizzem.. Ez rossz szokás.. De szerintem sokaknak ismerős lehet.
Ma reggel viszont elnéztem az órát, és kocogóra kellett fognom a dolgot, hogy elérjem a buszt. Pedig nem jár olyan gyakran, hogy beleférjen, ha lekésem.
Hirdetés
Ráadásul nem lett volna szerencsés, ha éppen a mai napon kések el a munkából, fontos feladataim voltak…
Lélekszakadva kanyarodtam be a sarkon, és láttam, hogy a busz meg már éppen kanyarodik ki. Ez nem volt jó jel, nagy hátrányban voltam.
Hirdetés
Kénytelen voltam futásnak eredni, de még így sem volt sok remény, hogy sikerül elérnem a buszt. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy hátha valamiért tovább tart most a felszállás, és még beeshetek az utolsó felszálló után.
Hirdetés
Aztán bezárult az ajtó, és a busz elindult. Csak álltam ott lemondóan a járdán, miközben a busz velem szemben gördült az úttesten.
Aztán látom, hogy a sofőr lelassít mellém érve, majd a busz lassan megállt. Az ajtó pedig hirtelen kinyílt. A barátságos tekintetű, mosolygós sofőr kiszólt nekem a vezető fülkéből:
“Kisasszony, ezt jól jegyezze meg! Soha nem szabad feladni a reményt!”
Mi lehetett volna ennél emlékezetesebb lecke az élettől…
Hirdetés
A borítókép forrása a wikipedia.org, és annak rendeltetése csupán illusztráció!
2021. augusztus 18. (szerda), 07:38
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?