Ma reggel rohannom kellett a munkahelyemre, de lemaradtam a buszról – A buszsofőr egy keményet szólt ki nekem a fülkéből! Soha nem fogom elfelejteni

Előfordul, hogy olyan segítséget kapunk “Fentről” vagy éppen más emberektől, amire nem is számítunk.

/Olyan helyen lakom, ami igen közel esik a buszmegállóhoz, 5 perc alatt odaérek, ezért nem is szokásom túlzottan hamar elindulni\./

Az igazat megvallva hajlamos vagyok rá, hogy kicentizzem.. Ez rossz szokás.. De szerintem sokaknak ismerős lehet.

Ma reggel viszont elnéztem az órát, és kocogóra kellett fognom a dolgot, hogy elérjem a buszt. Pedig nem jár olyan gyakran, hogy beleférjen, ha lekésem.

Ráadásul nem lett volna szerencsés, ha éppen a mai napon kések el a munkából, fontos feladataim voltak…

Lélekszakadva kanyarodtam be a sarkon,  és láttam, hogy a busz meg már éppen kanyarodik ki. Ez nem volt jó jel, nagy hátrányban voltam.

Kénytelen voltam futásnak eredni, de még így sem volt sok remény, hogy sikerül elérnem a buszt. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy hátha valamiért tovább tart most a felszállás, és még beeshetek az utolsó felszálló után.

Aztán bezárult az ajtó, és a busz elindult. Csak álltam ott lemondóan a járdán, miközben a busz velem szemben gördült az úttesten.

Aztán látom, hogy a sofőr lelassít mellém érve, majd a busz lassan megállt. Az ajtó pedig hirtelen kinyílt. A barátságos tekintetű, mosolygós sofőr kiszólt nekem a vezető fülkéből: