33 perc

A férfi pár perccel azelőtt eshetett el, hogy odaértem. Arccal előre bukva, mankója mellette. Hívom a 112-t. Gyorsan kapcsolják a mentőket. Elmondom, mit láttam, és hogy hol történt. Első kérdés: hogyan van felöltözve.

/Számítottam erre, azt hazudom, jól öltözött, középkorú férfi, hisz tudom, hogy a hajléktalanokhoz nem szokás sietni\./

Hirdetés

A mentőnek sem.

Keszthelyi András írása.

 

A férfi pár perccel azelőtt eshetett el, hogy odaértem. Ott feküdt a Jászai Mari téri park műkövein, a Palatinus házak oldalán, nem messze a Bubi bringák dokkolójától.

Arccal előre bukva, mankója mellette. Véres orra jelezte, hogy nem csupán megpihent, mert elfáradt. Odaérek. Sután azt kérdezem, minden rendben-e, noha látnivaló, hogy baromira nincsen rendben semmi ezzel az ötvenes férfival.

Közben odajön valaki, megtapintja a nyaki ütőeret. Van pulzusa, mondja. Hívom a 112-t. 14:16. Gyorsan kapcsolják a mentőket. Elmondom, mit láttam, és hogy hol történt. Jászai Mari tér, a Margit híd jobb oldalán, Buda felé menet.

Első kérdés: hogyan van felöltözve. Számítottam erre, azt hazudom, jól öltözött, középkorú férfi, hisz tudom, hogy a hajléktalanokhoz nem szokás sietni. A mentőnek sem. Második kérdés: akkor ez a VII. kerületben történt? Mondom, nem, a Jászai Mari téren, a XIII. kerületben. Rendben 5, maximum 10 perc, és ott vagyunk. Letelik a 10 perc. 14:27.

Közben megjelenik két fiatal lány, nagy, színes hajdíszekkel. Nem az empatikus fajta, mondja előítéletes énem, de téved.

Elmesélik, hogy ők már csináltak ilyet, de nem szabad a mentőnek azt mondani, hogy hajléktalan, mert akkor nem jönnek ki. Megnyugtatom őket, hogy nem követtem el ezt a hibát. Itt van a barátom is, akivel a közeli presszóban kellett volna találkoznunk. Amikor már négyen vagyunk ott, minden járókelő megáll, hogy segíthet-e. Magabiztosan mondom, hogy a mentők már úton vannak. Ismét telefonálok, hisz semmi nem történt, szirénazúgás sem hangzik. Ismét kapcsolják a mentőket. Amikor azt kérdem, hogy oké, hogy már elindultak, de mégis, mikorra várhatóak, sürgős lenne, hisz az előbb még volt pulzusa, az operátor szó nélkül lecsapja a telefont.

Közben arra jön egy orvos-járókelő is. Hozzunk gumikesztyűt, mondja. A lányok tudják, hogy van egy gyógyszertár a közelben, máris rohannak. Stabil oldalfekvés. Valamikor tanultam, de nem most nem jutott eszembe. Gyors vizsgálat. Nincs már pulzusa, mondja az orvos.

De ha a mentők megérkeznek, talán segíthetnek. Azzal odébb áll ő is.

Közel a 30. perc is. 14:47. Ismét próbálom a 112-t. De uram, már kétszer beszélt velük, ne zaklassuk őket, mondja az operátor, majd ő is leteszi a telefont anélkül, hogy tovább kapcsolná a mentőkhöz. Mindenki elment. Ott állunk ketten a barátommal és az egyre liluló férfival. Egy másik hajléktalan jön oda – neki a képviselői irodaház környéke a törzshelye, súgja a barátom.

Aggódva közeledik a férfihez, minden bizonnyal ismeri. Ő is a pulzusát nézi. Nincs már neki, mondja. A barátom is telefonálásba kezd, hátha több sikerrel jár.

Úgy a 33. percben mentőautó érkezik. Három fáradt ember, két férfi meg egy nő száll ki. Reggel 8 óta úton vannak, magyarázza a nő. Azonnal nekilátnak az újjáélesztéshez. Azért esett el, mert előtte meghalt, magyarázza egyikük. Tüdőembólia. De amikor telefonáltam, volt még pulzusa, próbálok érvelni. Nem ők tehetnek róla, hogy nem értek ide időben, mondja a hajléktalan szomorúan. A diszpécser biztos rájött arra, hogy nem úriember fekszik itt. Nekünk most papírozni kell, meg a rendőröket hívni, így a mentős. Jegyzőkönyv, ilyesmik. Elmehetnek nyugodtan, mondja. Jobb is, ha elmennek, teszi hozzá kissé határozottabban. Elmegyünk. Egy óra múlva még ott vannak. Meg a rendőrök is. Papíroznak.

2015. január 03. (szombat), 11:16