47.000 Ft volt a nyugdíja, elment a boltba… mindenki megkönnyezte, ami történt

Hirdetés
47.000 Ft volt a nyugdíja, elment a boltba… mindenki megkönnyezte, ami történt
Hirdetés

/Kifizette a boltban a tartozásait kamatostól, a postán hatezer forintot hagyott a villanyszámlára, elküldött a fiának ötezer forintot a főváros egyik hajléktalanszállójára, végül az önkormányzatnál a kutyaoltás elmaradt összegét fizette be\./

Hirdetés

Tervezte, hogy tüzelőt is vesz, de a pénztárcájában csak három darab ezres maradt egész hónapra. Vett a boltban fél kiló kenyeret és egy fél liter tejet is és lassan totyogott hazafelé a sáros úton.

Az utat nézte mereven, nehogy elcsússzon.

A szőke boltosnő ingerült volt, miután kilépett ajtón, mert megint szellőztetnie kellett a szerinte rossz szagú öregasszony után.

Sejtette, hogy talán érezni rajta a kihagyott tisztálkodásokat, azt, hogy nem fürdött hetek óta, de azért mégis azt gondolta, hogy tisztán tartja magát. Gondolni sem mert arra, hogy utána szellőztetni kell a boltban.

Volt a házban fürdőszobája, de azt már nem tudta felfűteni, meleg vizet is csak a gázon melegített, ha mosakodott. A bojlert már régen kikötötték.

Hirdetés
Nem sokkal azután, hogy férje hazafelé jövet a munkából összeesett a buszon és vele már csak annyit közöltek, hogy egyedül maradt.

Félretett pénzük egy része a temetésre és a sírkőre ment el, a maradékot, néhány tízezer forintot fiának a kezébe nyomta, aki lejött hozzá, de a gyerekkori haverok közt nem akart segélyes ingyenélő lenni, ezért visszament a fővárosba segélyes ingyenélőnek. Persze dolgozott volna a Sanyi, de nem kellett évek óta sehova. Erős volt, két kőműves keze alá dolgozott, attól sem ijedt meg, ha neki kellett a kőműves vagy a burkoló helyére állnia. Bármit elvállalt, mégsem kellett sehova.

A menyére is mérges volt. Addig kellett neki a fia, amíg dolgozott Pesten, küldte a pénzt.

Amikor nehéz helyzetbe került, akkor elzavarta otthonról és maga mellé fogadott egy fiatalabb férfit, akivel kiköltöztek a távoli angol fővárosba és még az egyetlen unokáját is magukkal vitték.

Hirdetés
Hónapok óta semmit sem hallott felőlük. Eleinte még telefonált néhányszor Sanyika, hónapokig csak miatta tartotta meg a telefon előfizetését, de aztán már nem csörrent meg a piros készülék.

Sokat szomorkodott, bosszankodott.

Félt attól, hogy ott abban a távoli nagyvárosban talán történt velük valami, sokáig csak azért nézte a híradót, hátha megtud valamit, hátha meglátja véletlenül egy híradásban az unokáját.

Aztán egy napon a TV nagy durranással megadta magát. A szerelőt kihívta, de nem volt nyolcezer forintja a javításra.

Néhányszor megpróbált érdeklődni nászasszonyától, hogy mi van a volt menyével, unokájával, de az csak kapuban állva fogadta, nem hívta be, mint régen. Nem is mondott semmit, csak foghegyről annyit, hogy megvannak, ne aggodalmaskodjon, meg azt is hozzátette, hogy jelentkeznek majd, ha van velük valami.

Hirdetés

A sáros úton hazafelé totyogva sok gondolat kavargott a fejében, sok oka volt a szomorúságra, de ő vitte a sok terhet, amit az élet rárakott. Amióta elment a férje, azóta minden nehéz lett, elviselhetetlenül nehéz, de senkinek sem panaszkodott.

Otthon gyorsan nyitotta az ajtót, rámordult a macskára, amiért az csak lassan ment be utána a konyhába. Vigyázott, hogy ne hűljön ki a lakás.

A tűzhelyre tejet tett melegedni, vízzel felhígította, kenyeret aprított bele, de még mielőtt rendesen megmelegedhetett volna, ellobbant a láng. Először a macska edényébe rakott, majd vitt a hátsó udvaron fagyoskodó kutyához is. Sok nem maradt a lábas alján, de neki annyi is elég volt. Elgémberedett keze nem engedett fel.

A langyos tej miatt felmelegedett a szájában a levegő és lehelete meglátszott a konyhában.

Hirdetés

Nagyon hideg volt a lakás minden pontján.

Sem indulás, sem megérkezés, csak a mélyülő sötétség…

A kutya két napon és éjszakán át vonyított a hátsó udvarban.

A szomszéd ház évek óta üres volt, szemben már le is bontotta az önkormányzat a szétmálló vályogházat.

A falugondnok, aki hétfőn az ebédet hozta, nem találta a kapun az üres ételhordót.

Bekiabált, álldogált egy darabig, aztán félve belépett az udvarba, hangosan nyugtatva a szinte megbolondult kutyát.

Amikor a konyha kilincsét lenyomta, tudta, hogy mivel fogja szembetalálni magát.

A lassan kinyitott ajtón keresztül a macska rémülten szaladt ki az udvarra.

Nem lépett be, az ajtót szélesre tárva fényt, téli meleg fényt engedett a konyhába. A sarokban lévő ágyon, félig kitakart, mozdulatlan test feküdt, lehunyt szemmel, arcán egyértelmű mosollyal.

Hirdetés

Édeskés illat lengett a levegőben, egy kanál és egy alumínium edény volt a konyha közepén a cementlapon, biztosan a macska verte le az asztalról.

Nem volt szükség önkormányzati temetésre.

Az iratok közt minden költséget fedező pénzköteget találtak.

Nem volt ráírva, hogy a temetésre lett félrerakva, de mindenki tudta, hogy csak azért lehetett ott.

Fiát két napos keresés után találták meg. Közömbös hangon fogadta a hírt, de még aznap este hazaindult. Az éjszakai vonattal azonban nem jutott messzire. A fővárostól alig negyven kilométernyire leszállították a vonatról és minden kérlelés dacára fogdába zárták. Kihallgatása másnap délután kezdődött, pontosan akkor, amikor anyját utolsó útjára indítottak.

Mindössze hárman álltak a felbontott sír előtt, ahová férje után most a feleség is megérkezett.

Hirdetés

Miután a betonlapot visszahelyezték, a polgármester a fejét csóválva lerakta a sírra a magával hozott virágot. Minden kész volt, már csak az évszám hiányzott az asszonynév mellől.

A sírköves néhány nappal később fáradtan véste fel a 2013-es évszámot.

Lekapcsolta a villanyt, kabátját a szék karjára tette, bebújt a paplan alá. A macska a lábához gömbölyödött. Nem tudott elaludni. A paplan alatt sem érezte, hogy átmelegedne.

Fát kellene szerezzen, arra is gondolt, hogy kivágatja a nagy almafát, de az is pénzbe kerül, a gázpalack is.

Összerándult a gyomra, mert eszébe jutott, hogy milyen kevés maradt a pénztárcájában.

Eszébe jutott a fia, aki azon a kegyetlen helyen kell lakjon, az unokája, aki biztosan szomorú ott a messzeségben.

Még kihajolt az ágyból a pohárért, a víz jéghidegen folyt le a torkán.

Amikor végre elaludt, akkor is nagyon fázott.

Arra gondolt, hogy holnap talán kisüt a nap és egy kicsit majd átmelegíti magát a teraszon. Szinte érezte a téli nap kellemes melegét a bőrén, látta a fényességet a lehunyt szempilláján keresztül.

Szép álomba szenderült, együtt volt végre mindenki, akit szeretett.

Furcsa volt, mégsem szólt egy szót sem. A jót ő pont úgy fogadta, mint a rosszat. Mosolygós beletörődéssel.

Egyedül a férje miatt bosszankodott, amiért a buszról nem egyenesen hazafelé jött, hanem belépett a kocsmába egy pohár sörre.

Aztán a szikrázó tavaszi napsütést lassan felváltotta a szürkület, egyre sötétebb lett és az utcai világítást sem kapcsolták fel. Áramszünet megint, csóválta a fejét álmában, aztán lassan elborított mindent a sötétség.

Nem történt semmi különös.

Tudásfája

2020. július 15. (szerda), 22:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés