6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak.

Hirdetés

6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. /A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak\./

Hirdetés
Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kerteteken kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem ti már sehol sem voltatok.
Hirdetés
Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt.
Hirdetés
Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta.
Hirdetés
Új gazdám, aki 15percet ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani:"Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom, ésnem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék.
Hirdetés

Forrás: mindenunk-a-kutya.5mp.eu

2017. április 05. (szerda), 09:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 13:23
Hirdetés

Az ápolónő bemászott az ágy alá, hogy kiderítse, mi történik ott… amit látott, élete végéig kísérteni fogja!

Az ápolónő bemászott az ágy alá, hogy kiderítse, mi történik ott… amit látott, élete végéig kísérteni fogja!

Az éjszaka mélyén – titok a 7-es kórteremben A gyanúA szolnoki Megyei Kórház régi, téglás szárnya különösen rideg volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 13:17

Koldulni látta a lányát az utcán – amit ezután tett az apa, attól mindenkinek tátva maradt a szája!

Koldulni látta a lányát az utcán – amit ezután tett az apa, attól mindenkinek tátva maradt a szája!

A második találkozás A Kossuth Lajos körúton araszoltam, a dugó szokás szerint teljesen megbénította a belvárost. A...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 13:13

Egy újszülött, egy cím és egy haldokló anya – a volt főorvos sorsa örökre megváltozott

Egy újszülött, egy cím és egy haldokló anya – a volt főorvos sorsa örökre megváltozott

A cetli a pólyában A tél túl korán jött abban az évben. Október végén már kemény mínuszok köszöntöttek be, a hó pedig...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 13:08

A nászéjszakán léptem be a hálószobába… és megfagyott bennem a vér – A 39 éves nő vallomása sokkolta az olvasókat

A nászéjszakán léptem be a hálószobába… és megfagyott bennem a vér – A 39 éves nő vallomása sokkolta az olvasókat

Amit el kellett volna mondanom Harminckilenc éves voltam, amikor végleg lemondtam a szerelemről.Túl sok csalódás, túl...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 13:01

A férj és az anyós pénzéhes terve csődöt mondott – az asszony mesteri csapdát állított!

A férj és az anyós pénzéhes terve csődöt mondott – az asszony mesteri csapdát állított!

Nem kellett volna meghallanom semmitAznap este különös csend ült meg a kis lakásunkat a győri belváros egyik csendes...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 12:57

Az oltárnál árulta el a koszorúslány, hogy a vőlegény gyerekét várja – a menyasszony reakciójától eláll a lélegzeted!

Az oltárnál árulta el a koszorúslány, hogy a vőlegény gyerekét várja – a menyasszony reakciójától eláll a lélegzeted!

A mosoly mögöttA Szentháromság-templom harangjai épp elhallgattak, ahogy megálltam az oltár előtt. A hófehér...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 12:54

A férjem azt mondta, korán indul a munkába – de máshová ment. Követtem. Megbántam?

A férjem azt mondta, korán indul a munkába – de máshová ment. Követtem. Megbántam?

A reggel, ami mindent megváltoztatott A reggel éppen olyan volt, mint a többi. Január végi, szürkés hajnal, amikor a...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 12:50

A kislány hallgatott, de a teste beszélt – a tanárnő hívta a gyermekvédelmet

A kislány hallgatott, de a teste beszélt – a tanárnő hívta a gyermekvédelmet

A csend mögöttA reggel szokásosan indult a békés vidéki kisvárosban, ahol a Domb utcai Általános Iskola kopott falai...

Hirdetés
Hirdetés