A 22 éves lányt arra fogadták fel, hogy vigyázzon a gyerekükre. A szülők álmukban sem gondolták, hogy EZT megteszi:
Hirdetés
Hirdetés
A fiatal lány, Kiersten Miles csak most végezte el a főiskolát, és a megélhetés érdekében úgy döntött, hogy bébiszitterként kezd el dolgozni.
/A Rosko családnak pedig szüksége volt egy megfelelő dudára, mivel három gyermeket neveltek, és ők maguk is sokat dolgoztak\./
Hirdetés
A legkisebb gyermekük, a kilenc hónapos kis Thália ráadásul egy komoly veleszületett betegséggel küzdött, a mája nem működött rendesen, és ezért az epe nem tudott távozni a szervből.
A fiatal, csodaszép bébiszitter és a kislány nagyon jól kijöttek egymással, a lány nagyon megszerette a családot.
Hirdetés
Hamarosan azonban a család szörnyű hírt kapott: az orvosok elmondták nekik, hogy a kislánynak egyre romlanak az esélyei, és minél sürgősebben szüksége van májátültetésre. Azonban egyelőre nem találtok megfelelő donort.
A bébiszitter ekkor meglepő dolgot tett: és önként felajánlotta, hogy kivizsgáltatja magát, hogy alkalmas lehet-e donornak a kislány számára.
Hirdetés
Egy ilyen májátültetés egyáltalán nem kis dolog, komoly műtétről van szó, jelentős ideig lábadozik utána az alany, illetve a beavatkozás ezen kívül lényegi kockázattal is jár.
.
A szülők eleinte kételkedtek, hogy a lány megfelelően átgondolta a dolgot, ő azonban már mindennek megfelelően utánanézett, nagyon jól tájékozottnak tűnt. El is ment az előzetes vizsgálatra, és megállapították, hogy alkalmas donornak!
Kitartott nagylelkű elhatározása mellett, és az életmentő beavatkozásra sor is került: a kislány és a donor is jól vannak.
Hirdetés
Ugye, hogy milyen nagylelkű ez egy ilyen fiatal lánytól, pláne azután, hogy még csak néhány hete ismerte a családot és a kisbabát? Ha egyetértesz, ne felejtsd el megosztani, hogy barátaid, ismerőseid is olvashassák!
2022. április 20. (szerda), 22:59
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
