A beteg férfi azt hiszi, vizsgálatra viszik – zokogni kezd, mikor rájön a valóságra
Hirdetés
Hirdetés
Az 59 éves Steve Price-t hasnyálmirigy gyulladással kezelték egy ohioi kórházban, és jelentős fájdalmai voltak, mivel súlyos komplikációk léptek fel nála.
/Már számos kivizsgáláson átesett, így nem csodálkozott, amikor azt mondták, megröntgenezik, és máris indulni kell\./
Hirdetés
Már megszokta, hogy ide-oda tologatják egy tolókocsiban, így engedelmesen tűrte, hogy végigutaztassák a liftben, majd végigtolják a kórházi folyosón.
Ami azonban ezután történt, arra álmaiban sem gondolt volna! Ugyanis a kórház kápolnájába tolták a röntgen helyet, és a látványtól azonnal elsírta magát!
Amit ugyanis látott, a következő volt: a lánya várta menyasszonyi ruhában, És persze sok, számára kedves ember!
A lánya (Janae Hauger) esküvőjét ugyanis már leszervezték, és nem számítottak a férfi betegségére.
Hirdetés
Janae ugyanakkor számított rá, hogy édesapja fogja az oltár elé kísérni.
Ezért ha már az apja nem mehetett az esküvőre, akkor elvitték hozzá az esküvőt! Csodálatos meglepetés, és csodálatos érzelmek. A lány ezeket mondta:
“Táncoltunk a közös dalunkra, és sírtunk. Ez egy nagyon meghitt pillanat volt, amire egész életemben emlékszem majd. Olyan sok mindent feláldozott értem, és roppant hálás vagyok, amiért nekem van a világon a legjobb apukám.
Hirdetés
SZERETLEK!”
Nézd meg velünk ezt a megható videót is, kár lenne kihagyni:
Neked mi a véleményed?
2022. április 21. (csütörtök), 09:09
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A temetés napjaA falu temetőjében szomorú, borongós délután volt. A harang lassan kondult, a hideg szél végigsöpört a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. augusztus 24. (vasárnap), 06:24
Amikor elmentem a férjem sírjához, hatalmas gödröt vettem észre közvetlenül a sírkő mellett: belenéztem a lyukba, és megdöbbentem attól, amit láttam ??
Amikor először döntöttem úgy, hogy egyetlenedül repülök a két hónapos kisfiammal, minden ismerősöm őrültnek tartott.–...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 23. (szombat), 14:05
? Az esküvőn az anyósom odalépett hozzám, és egyetlen mozdulattal letépte a parókámat – így minden vendég meglátta a kopasz fejemet. De ekkor valami egészen váratlan történt… ??
A nagy nap árnyékábanAmikor Szabó Anna először meglátta a pozitív diagnózist, mintha megállt volna körülötte az idő. Az...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 22. (péntek), 17:24
Rájuk ismersz? ?? Ez a legendás, 6️⃣0️⃣-as éveiben járó filmsztár egykor milliók szívét hódította meg a mozivásznon – minden megjelenése hatalmas sóhajokat váltott ki a közönségből.
Így néz ki ma a hollywoodi szívtipró! ?? A 60-as éveiben járó legenda félmeztelenül romantikázott gyönyörű feleségével...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 22. (péntek), 08:02
? El sem hiszed, mit találtam egy tojásban! Egy átlagos reggelnek indult, csak egy gyors omlettet akartam készíteni – de az utolsó tojás feltörésekor olyan hihetetlen dolog történt, amire álmomban sem számítottam! ??
A tojás, ami egy titkot rejtett – amikor a hétköznapiból csoda leszEgy szombat reggel minden ugyanúgy indult, mint...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 22. (péntek), 07:22
Lehet, hogy első ránézésre olyan, mint egy pici újszülött, de ez a kis hős már 7️⃣ hónapos. ?? Alig 4️⃣5️⃣0️⃣ grammal jött a világra, és az egész élete eddig maga a csoda volt.