A 5 éves kislányom egy titokzatos nőt akart meghívni a születésnapjára – „A hölgyet, aki akkor látogatja meg apát, amikor anya dolgozik.”
A 5 éves kislányom egy titokzatos nőt akart meghívni a születésnapjára – „A hölgyet, aki akkor látogatja meg apát, amikor anya dolgozik.”
Amikor megkérdeztem a kislányomat, hogy kit szeretne még meghívni a születésnapi bulijára, és ő egy számomra ismeretlen nőt nevezett meg, a világom egyik pillanatról a másikra megingott. /Egy héttel később találkoztam ezzel a nővel – és az életem soha többé nem lett ugyanaz\./
Tamás és én tíz éve voltunk együtt, hét éve pedig házasok. Mindig úgy gondoltam rá, mint egy kedves, szorgalmas és kicsit szétszórt férfira. Sosem adott okot arra, hogy megkérdőjelezzem a hűségét – egészen mostanáig.
Néhány hónapja Tamás elvesztette az állását. Míg ő álláskereséssel foglalkozott, én hosszú órákat dolgoztam, hogy eltartsam a családunkat. Nem volt könnyű időszak, de megpróbáltuk átvészelni.
Az élet ment a maga útján, egészen múlt hétig.
Nóra születésnapja közeledett, és már teljes gőzzel terveztük az ünneplést. Egy este, miközben a meghívott vendégek listáját írtuk, teljesen váratlanul ért, amit mondott.
– Anya, meghívhatjuk azt a szép hölgyet, aki meglátogatja apát, amikor te dolgozol?
Megmerevedtem. A kezemben lévő kávéscsésze majdnem kiesett a kezemből.
– Milyen hölgyet, kincsem? – kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangomon.
Nóra mosolygott, teljesen mit sem sejtve arról, milyen vihart indított el bennem.
– A hosszú hajú nénit! Nagyon kedves! Azt mondta, apu jó ember, és mindig nagy ölelést ad neki, amikor elmegy. Meghívhatjuk, ugye? Kérlek!
A gyomrom görcsbe rándult. Próbáltam higgadt maradni.
– Persze, kicsim. Hívd meg, ha legközelebb itt van.
Nóra boldogan ugrált fel a kanapéról.
– Jaj, de jó! Megígérem, hogy szólok neki! Köszönöm, anya!
Aznap este egyetlen percet sem aludtam.
A gondolatok egymást kergették a fejemben.
Másnap este, vacsora közben, amikor Tamás kiment a fürdőszobába, úgy döntöttem, több információt szerzek.
– Kicsim, sikerült meghívnod azt a hölgyet a szülinapi bulidra? – kérdeztem óvatosan.
– Igen! Azt mondta, hogy biztosan eljön! – csicseregte Nóra boldogan, és kanalazta tovább a müzlijét.
Majdnem elejtettem a poharamat. Mire Tamás visszatért az asztalhoz, már más témáról beszélgettünk. Nem akartam, hogy megtudja, mire készülök, nehogy megakadályozza a találkozást.
A születésnap napján izgatott és ideges voltam egyszerre. Az ünneplés eleinte teljesen normálisan zajlott – a házat barátok és családtagok töltötték meg, a gyerekek lufikat kergettek, Nóra pedig boldogan fogadta az ajándékokat. De én csak egy dologra tudtam koncentrálni: mikor fog megérkezni a titokzatos vendég?
Egy óra telt el, amikor megszólalt a csengő.
A szívem a torkomban dobogott.
A küszöbön egy fiatal nő állt, alig húszas évei elején. Hosszú, sötét haja volt, és bizonytalan mosollyal tartott egy apró ajándéktáskát a kezében.
– Szia, én vagyok Lilla – mondta halkan. – Nórától kaptam meghívást a szülinapi bulira.
Ebben a pillanatban Nóra odaszaladt az ajtóhoz, az arca felragyogott.
– Ő az! Anya, ő az! Apu barátja!
Megmerevedtem.
Próbáltam összerakni a képet.
Végül csak annyit sikerült kinyögnöm:
– Ó! Hát, akkor... gyere be.
Nóra megfogta a nő kezét és bevonszolta a nappaliba. Odavezette Tamáshoz, aki amint meglátta, falfehér lett.
A férjem megnyitotta a száját, aztán becsukta, végül mély sóhajt hallatott – mint egy ember, aki tudja, hogy végre szembe kell néznie a valósággal.
– Lilla – szólalt meg végül alig hallhatóan. – Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljössz.
Félrehívtam őket a konyhába. Tudnom kellett az igazságot.
– Tehát, ki vagy te pontosan? – kérdeztem a nőt, próbálva higgadt maradni.
Lilla rápillantott Tamásra, aki láthatóan legszívesebben eltűnt volna a föld színéről.
– Én… én Tamás lánya vagyok.
Megszédültem.
– Mi?
2025. február 07. (péntek), 18:34
