A férjem először vitt el vidékre, hogy bemutasson az anyjának. Amikor megláttam, szinte földbe gyökerezett a lábam a döbbenettől... De ami utána történt, arra végképp nem számítottam!

Egy születésnap, amit sosem felejtek el

 

Születésnapom reggelén még csak egy apró jókívánságot sem kaptam férjemtől, nemhogy valami ajándékot. A munkahelyemen azonban már korán reggel meglepetés várt. /Amikor beléptem az irodába, kollégáim virágcsokorral, tortával és kedves ajándékokkal fogadtak\./

Lufik és szalagok lógtak mindenfelé. Örültem a figyelmességüknek, de legbelül nyugtalan voltam. Gábor, a férjem még egy üzenetet sem küldött.

Már huszonöt éve vagyunk házasok. Az évek során hozzászoktam, hogy a férjem praktikus ajándékokkal lep meg. Vízforraló, új tányérkészlet vagy kenyérpirító – mindig úgy vélte, a legjobb ajándék egy hasznos dolog, ami a háztartásba kell.

Eleinte zavart, sőt dühített, majd beláttam, hogy hiába mondok mást, Gábor a maga útján intézi a dolgokat. Megszoktam, hogy nem várok semmi különöset. Most, a 48. születésnapom sem tűnt másnak. Egy átlagos reggel: házimunka, reggeli, készülődés és rohanás a munkába. Gábor még aludt, amikor halkan becsuktam magam mögött az ajtót.

A nap gyorsan eltelt a munkahelyemen, ahol a kedves kollégák ünnepeltek velem. Mégis a szívem mélyén bántott, hogy férjem nem írt, nem hívott fel. Egyetlen egyszerű mondat, egy kedves „Boldog születésnapot, Évikém!” sem érkezett.

A nap végére már igazán ideges voltam. Valami nagyon nem stimmelt.

– Évi! – súgta halkan Márti, az egyik kolléganőm, amikor kettesben maradtunk. – A férjedet láttam a sarki kávézóban. Virágcsokorral ült ott, és úgy tűnt, valakit vár.

A szívem hirtelen hatalmasat dobbant. Virágcsokor? Kávézó? Gábor sosem vett virágot semmilyen alkalomra. Az utóbbi időben ráadásul egyre gyakrabban késett haza. Egyszer még az éjszakát sem töltötte otthon, azt mondta, egy barátjánál maradt.

Mindezek most egyszerre ugrottak be, és a legrosszabb forgatókönyvek kavarogtak fejemben. Kezeim remegtek, légzésem szaporábbá vált. Egy pillanatig sem gondolkodtam tovább. Magamra kaptam kabátomat, és rohantam a közeli kávézó felé.

Gondolataim vadul száguldoztak. Mi van, ha megcsal? Mi van, ha más nővel találkozik épp a születésnapomon?

Belöktem a kávézó ajtaját, és idegesen körülnéztem. Gábor az ablak mellett ült, kezében virágcsokor. Egyedül.

Amikor meglátott, mosolyogva felállt.

– Gyere csak ide! – mondta nyugodtan.

Dühös voltam, éreztem, ahogy remeg a hangom, amikor megszólaltam:

– Szóval itt ücsörögsz, virággal a kezedben, miközben én egész nap dolgozom, és arra sem vagy képes, hogy legalább egy üzenetet küldj?!

Ő gyengéden megfogta a kezemet:

– Várj egy kicsit, Évi! Meglepetést akartam. Tudtam, hogy munka után erre jössz majd, ezért itt vártalak.

Csak pislogni tudtam a döbbenettől.

– Mit mondasz…?

Gábor egy kis, ízléses, díszdobozos ajándékot vett elő. Átnyújtotta nekem:

– Nyisd ki!

Óvatosan kibontottam. A dobozban egy pár gyönyörű arany fülbevaló feküdt. Pontosan az a pár, amelyről régóta álmodoztam, de soha nem beszéltem róla komolyan.

– Honnan tudtad…? – könnyezve suttogtam.

– Minden figyelem, kedvesem. – mosolygott kedvesen.

Egyszerre éreztem örömöt és megkönnyebbülést. Annyi mindent beleképzeltem ebbe a délutánba, pedig Gábor csak különlegessé akarta tenni ezt a napot számomra.

Leültünk, és hosszasan beszélgettünk. Nevettünk. Egyikünk sem említette meg a munkahelyi gondokat, a mindennapi rutint. Csak mi ketten voltunk ott, mint régen, mikor megismerkedtünk. Rég éreztem magam ennyire boldognak.

Este hazafelé tartva karjába kapaszkodtam, és hozzábújtam:

– Köszönöm neked ezt a napot. Azt hiszem, ez volt életem legjobb születésnapja.

Ő gyengéden átölelt, majd halkan a fülembe súgta:

– Ígérem, ezentúl minden évben jobb lesz!

Másnap reggel furcsa érzéssel ébredtem. Az előző napi feszültség és a boldogság különös elegyként keveredett bennem. Miközben a konyhában reggelit készítettem, Gábor mosolyogva jelent meg az ajtóban.

– Jó reggelt, szülinapos lány! – mondta játékosan.

– Tegnap volt a szülinapom – javítottam ki mosolyogva.

– Miért ne ünnepelhetnénk ma is? – kérdezte, és szeme vidáman csillant. – Talán nem érdemelsz kétnapos ünneplést?

Felnevettem, és kedvesen oldalba böktem:

– Jól van, jól van, na! Úgy látom, a huszonöt év alatt végre megtanultad, hogy kell engem elkényeztetni.

– Épp ideje volt, igaz? – mondta, majd megcsókolta a homlokomat.

Reggeli után Gábor ismét titokzatosan mosolygott rám.

– Egyébként mára is készültem valamivel – mondta óvatosan.

Gyanakodva néztem rá:

– Ugye nem még egy kenyérpirító?

– Ne aggódj, ezúttal nem háztartási eszköz – nevetett fel. – De még nem mondom el, mit terveztem. Türelem!

A délelőtt nyugodtan telt. A tegnapi érzéseim nyomán szinte már el is felejtettem, hogy előző nap mennyire ideges voltam. Koradélutánra már teljesen elengedtem magam, és örömmel vártam, mivel rukkol elő Gábor. Délután négy óra körül bekopogott a szobába:

– Készen állsz?

– Hová megyünk? – kérdeztem kíváncsian.

– Bízz bennem, tetszeni fog! – kacsintott rám sejtelmesen.

Néhány perc múlva már az autóban ültünk. Hamarosan egy elegáns étterem előtt álltunk meg. Gábor nyitotta ki előttem az ajtót, és kedvesen beinvitált.

– Ez gyönyörű! – suttogtam, mikor megláttam a hangulatos, romantikus dekorációt. Az asztalunkon gyertyák égtek, körben pedig friss virágok díszelegtek.

– Reméltem, hogy tetszeni fog – mondta lágyan. – Úgy gondoltam, ez jár neked huszonöt év után.

Miközben vacsoráztunk, Gábor hirtelen komolyra váltott.

– Tudod, Évi – kezdte óvatosan –, tegnap láttam a szemedben azt a régi félelmet és bizonytalanságot. Rájöttem, hogy sokszor megfeledkeztem arról, mennyire fontos vagy nekem.

– Ó, Gábor… – sóhajtottam, meglepődve a szavain.

– Nem szeretném, ha valaha is kételkednél bennem – folytatta komolyan. – Az elmúlt hetekben gyakran későn értem haza, igaz? Tudom, hogy ez zavart.

Bólintottam, elpirulva, mert nem akartam bevallani, mennyire bántott a viselkedése.

– Nos, ennek oka volt – folytatta halkan. – Titokban extra munkát vállaltam, hogy meg tudjam venni neked azokat a fülbevalókat, amiket tegnap kaptál. Tudom, hogy ezt nem mondtad volna el nekem, de egyszer véletlenül hallottam, amint erről beszélgetsz telefonon a húgoddal.

Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy beszélt. Nem hittem, hogy valaha ilyen figyelmes és kedves gesztusra képes lenne.

– Azt hittem… – kezdtem zavartan. – Azt hittem, talán… van valaki más.

Gábor döbbenten nézett rám, majd gyengéden megsimogatta a kezemet.

– Soha nem tennék ilyet, Évi. Nekem te vagy minden, még akkor is, ha nem mindig mutatom ki jól.

– Sajnálom, hogy ilyen butaságokat gondoltam – vallottam be csendesen.

– Ne sajnáld – mosolyodott el kedvesen. – Csak ígérd meg, hogy ha valaha kételyeid lesznek, előbb engem kérdezel, mielőtt pánikba esnél.

– Rendben, megígérem – bólintottam, hálásan szorítva meg kezét.

A vacsora után hazafelé sétáltunk kéz a kézben. Olyan volt, mintha újra fiatalok lennénk, akik csak most ismerkednek egymással. Az est hűvös levegője frissítően hatott, én pedig boldog voltam.

Otthon Gábor hirtelen megállt, és szembefordult velem:

– Tudod, még nem fejeztem be.

– Még valami? – kérdeztem mosolyogva.

– Szeretném, ha jövő hónapban elmennénk egy kis pihenésre, csak ketten. Valahová, ahol újra egymásra találhatunk. Mit szólsz hozzá?

– Ez csodás lenne! – mondtam boldogan. – Bárhova veled tartok.

Átölelt, szorosan magához húzott, és sokáig csak álltunk ott, a csillagos ég alatt.

Aznap éjjel, miközben aludni készültünk, hálásan sóhajtottam fel:

– Gábor, köszönöm, hogy még mindig szeretsz.

Ő gyengéden megsimította az arcomat, majd mosolyogva azt mondta:

– Sosem felejtsd el, hogy huszonöt év után sem szeretlek kevésbé, mint az első napon.

Elalvás előtt boldogan gondoltam arra, milyen szerencsés vagyok, hogy bár a kapcsolatunkban voltak mélypontok, végül mindig egymás mellett kötöttünk ki. Ez volt az a születésnap, ami emlékeztetett rá, hogy a boldogság nem mindig abban rejlik, hogy mit kapsz, hanem hogy kitől és miért.

Ez volt az a születésnap, amit sosem fogok elfelejteni, mert rádöbbentett, hogy a legnagyobb ajándék a szeretet és az odafigyelés, amely még huszonöt év után is megújulhat, és újjászülethet.

Vége.

2025. április 09. (szerda), 06:55