A fiatal srác ki akarta oktatni a bácsit a buszon, ám az idős úr nem mindennapi válasszal rukkolt elő!
Hirdetés
Hirdetés
A délutáni csúcsforgalomban, a tömött buszon egy fiatal srác azzal a jellegzetes, lenéző hangsúllyal így szolt a mellette ülő idős bácsihoz:
/“Maguk egy teljesen más, primitívebb világba születtek bele, és abban élték le életük nagy részét\./
Hirdetés
Ezek után nem csoda, ha nem képesek megérteni a mai fiatalokat.”
Mindezt persze olyan hangosan mondta, hogy a körülöttük állók – így én is – jól hallhattam. A tömegben páran lesütötték a szemüket, mások felháborodott arccal néztek.
Hirdetés
A srác tovább folytatta:
“Bezzeg mi, mai fiatalok, az internet, az okostelefonok, a Facebook, a robotok korában nőttünk fel.
Mennyivel többet tapasztalunk, mi, mai emberek, mennyivel szélesebb a világképünk, gyorsabb a felfogásunk. Maguk ezt a világot már soha nem lesznek képesek megérteni.”
A tömegben sokan köpni-nyelni nem tudtak a hallottak után.
Az idős bácsi azonban nem vesztette el a józan eszét és a humorérzékét.
Hirdetés
Pár másodperces csend után ránézett a fiatal fiúra és ezt mondta neki:
“– Igaza van, fiatalember, nekünk mindez nem volt meg, amikor fiatalok voltunk. Úgyhogy nekünk kellett ezeket feltalálni. Ez ugyebár sokkal nehezebb dolog, mint használni őket. Ennyit a gyors felfogásról, meg a tájékozottságról…”
A válasz hallatán többen hangosan felnevettek, és a fiatal srác csak ült ott szótlanul, megszégyenülve…
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?