A házaspár gyermeket fogad örökbe, ám kiderül, hogy hármasikrek. De még ez is semmi ahhoz képest, amiért az anya a levegőért kapkodva hívja fel férjét a kórházból

Hirdetés
A házaspár gyermeket fogad örökbe, ám kiderül, hogy hármasikrek. De még ez is semmi ahhoz képest, amiért az anya a levegőért kapkodva hívja fel férjét a kórházból
Hirdetés

/Az alábbiakban egy nagyon érdekes történet következik, amely az bizonyítja, hogy sosem szabad feladni a reményt, és hogyha nélkülözünk is valamit, amit már nagyon szeretnénk, könnyen lehet hogy sokkal többet kapunk majd belőle, mint amennyiről egyáltalán álmodtunk volna\./

Hirdetés

A fiatal pár, Andy és Sarah Justice már nagyon régen vágyott gyermekre, azonban sehogy sem tudták összehozni. Végső elkeseredésükben végül az örökbefogadás mellett döntöttek.

Nagy nehezen találtak is egy várandós nőt, aki meg akarta ugyan szülni a gyermekét, azonban örökbe akarta adni, nem volt lehetősége megtartani. Úgy döntöttek, hogy az egész terhességet végig fogják vele kísérni, így hát elmentek együtt az ultrahang vizsgálatra is.

Hirdetés

Ekkor érte őket az első nagy meglepetés! Kiderült, hogy az kismama nem egy gyermeket, hanem hármas ikreket vár. A fiatal pár úgy határozott, hogy úgyis sok gyermekről álmodtak, örökbe fogadják mind a három kicsit. Bár a gyermekek koraszülötten jöttek világra, másfél kilós testsúllyal, ezért az intenzív osztályra kerültek, azonban ezt leszámítva fejlődésük rendben haladt, és biztonságban voltak.

Hirdetés

Sarah azonban napok óta rosszul érezte magát, olyannyira, hogy végül orvoshoz kellett fordulnia. Az orvos legnagyobb meglepetésére ultrahang vizsgálatra küldte. És akkor olyasmi történt, amire a férjével régóta vártak, amelyet azonban sosem sikerült elérniük: kiderült, hogy a nő terhes! Gondolhatod…

Amikor felhívta a férjét a hírrel, örömmel újságolta neki: az egyik fiú. Az egyik? Kérdezte hitetlenkedve a férfi. Igen, ikrek! Lelkendezett az asszony.. Azt sem tudták hova legyenek, teljesen le voltak sokkolva, a meglepetéstől és az örömtől.

Hirdetés
Nemrég még egyetlen gyermekük sem volt és elkeseredetten vágytak rá, most pedig már ott a három kis csöppség, és úton van még kettő…

Az ikrek hét hónappal három testvérük megszületése után egészségesen jöttek a világra, szüleik nagy szeretetben nevelik őket…

.

Azóta még egy gyermekük született, így összesen már hatan vannak a kicsik:

Hirdetés

Hát ezeknek a gyerekeknek egészen biztos, hogy mindig lesz játszótársuk, és sosem lesznek egyedül! Ugye milyen csodálatos? Szerinted is megható?  Ne felejtsd el megosztani, hogy ismerőseid és barátaid is láthassák!

2022. július 08. (péntek), 08:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:36
Hirdetés

Eladták a nagymamám zongoráját egy Tesla miatt – másnap kiraktam őket a saját házukból

Eladták a nagymamám zongoráját egy Tesla miatt – másnap kiraktam őket a saját házukból

Az örökség ára– Ugye tudod, Lilla, hogy Zsófi legalább még tudja, hova tart – mondta anyám anélkül, hogy rám nézett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:29

Börtön helyett ölelés: nagymama mentette meg unokáját egy hazugsággal szemben

Börtön helyett ölelés: nagymama mentette meg unokáját egy hazugsággal szemben

– A hívásA telefon pontban 2:47-kor kezdett csörögni. A sötét hálószobában úgy hasított bele a hang, mint kés a...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:24

Add el a házat. Vidd a pénzt. Én már kifizettem az életemmel. – Az év legmegrázóbb testvérpárbeszéde

Add el a házat. Vidd a pénzt. Én már kifizettem az életemmel. – Az év legmegrázóbb testvérpárbeszéde

A ház, amit nem lehetett elosztani Temetni mindig hidegben szokás. Legalábbis nekem úgy tűnik, mintha a halál valami...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:18

Cédula a postaládában: „Túl hangos a babája” – Csakhogy neki nem is volt gyereke!

Cédula a postaládában: „Túl hangos a babája” – Csakhogy neki nem is volt gyereke!

A sírás a második emeletről A kézzel írt cetli a postaládában várt. Egy szimpla fehér papírdarab, sorvégein elkenődött...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:12

Nyolc hónapos terhesen menekült a lángok közül – a férje akarta felgyújtani?

Nyolc hónapos terhesen menekült a lángok közül – a férje akarta felgyújtani?

Nem te voltál bent. Ugye?A nyolcadik hónapban jártam, mikor a házunkból kicsapó lángok között kitámolyogtam az utcára....

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:45

Az orvosnő, aki megszakította a pénzcsapot – mert a családja cserben hagyta, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá

Az orvosnő, aki megszakította a pénzcsapot – mert a családja cserben hagyta, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá

A szeretet mérlegeA nevem Dénesi Orsolya. Harmincnégy éves vagyok, kardiológus rezidens Budapesten, az egyetemi...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:39

Először csak egy hobbi volt a családfa kutatás. Aztán jött egy üzenet… és minden megváltozott

Először csak egy hobbi volt a családfa kutatás. Aztán jött egy üzenet… és minden megváltozott

Gyökerek és ágakA januári reggel hűvös nyugalma lengte be a piliscsabai házat. A kertet még vékony zúzmara borította, a...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:34

A macska viselkedése halálra rémisztett éjjel – aztán megnéztem a videót, és kiderült az igazság

A macska viselkedése halálra rémisztett éjjel – aztán megnéztem a videót, és kiderült az igazság

Valami megváltozottA januári estéken, amikor a fagy még az ablaküvegen is jégvirágokat rajzolt, és a ház csendje csak a...

Hirdetés
Hirdetés