Idős úr jött ma kötözésre a kórházba, de szólt hogy 9 -re jelenése van.Amikor elmondta hova megy, elkezdtem nyelni a könnyeimet

Hirdetés
Idős úr jött ma kötözésre a kórházba, de szólt hogy 9 -re jelenése van.Amikor elmondta hova megy, elkezdtem nyelni a könnyeimet
Hirdetés

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. /Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik\./

Hirdetés
Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Időközben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak. Az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem vele.
Hirdetés
Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonában kell menjen, ahogyan évek óta teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában.
Hirdetés
Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatja magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már nem ismeri fel.

Akkor csodálkozva megkérdeztem: „És ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:„Az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő.”Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a sietős léptekkel távolodó öreget.

Hirdetés
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam, szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, és azt, ami még nem történt meg.

2022. július 07. (csütörtök), 23:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:36
Hirdetés

Eladták a nagymamám zongoráját egy Tesla miatt – másnap kiraktam őket a saját házukból

Eladták a nagymamám zongoráját egy Tesla miatt – másnap kiraktam őket a saját házukból

Az örökség ára– Ugye tudod, Lilla, hogy Zsófi legalább még tudja, hova tart – mondta anyám anélkül, hogy rám nézett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:29

Börtön helyett ölelés: nagymama mentette meg unokáját egy hazugsággal szemben

Börtön helyett ölelés: nagymama mentette meg unokáját egy hazugsággal szemben

– A hívásA telefon pontban 2:47-kor kezdett csörögni. A sötét hálószobában úgy hasított bele a hang, mint kés a...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:24

Add el a házat. Vidd a pénzt. Én már kifizettem az életemmel. – Az év legmegrázóbb testvérpárbeszéde

Add el a házat. Vidd a pénzt. Én már kifizettem az életemmel. – Az év legmegrázóbb testvérpárbeszéde

A ház, amit nem lehetett elosztani Temetni mindig hidegben szokás. Legalábbis nekem úgy tűnik, mintha a halál valami...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:18

Cédula a postaládában: „Túl hangos a babája” – Csakhogy neki nem is volt gyereke!

Cédula a postaládában: „Túl hangos a babája” – Csakhogy neki nem is volt gyereke!

A sírás a második emeletről A kézzel írt cetli a postaládában várt. Egy szimpla fehér papírdarab, sorvégein elkenődött...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:12

Nyolc hónapos terhesen menekült a lángok közül – a férje akarta felgyújtani?

Nyolc hónapos terhesen menekült a lángok közül – a férje akarta felgyújtani?

Nem te voltál bent. Ugye?A nyolcadik hónapban jártam, mikor a házunkból kicsapó lángok között kitámolyogtam az utcára....

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:45

Az orvosnő, aki megszakította a pénzcsapot – mert a családja cserben hagyta, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá

Az orvosnő, aki megszakította a pénzcsapot – mert a családja cserben hagyta, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá

A szeretet mérlegeA nevem Dénesi Orsolya. Harmincnégy éves vagyok, kardiológus rezidens Budapesten, az egyetemi...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:39

Először csak egy hobbi volt a családfa kutatás. Aztán jött egy üzenet… és minden megváltozott

Először csak egy hobbi volt a családfa kutatás. Aztán jött egy üzenet… és minden megváltozott

Gyökerek és ágakA januári reggel hűvös nyugalma lengte be a piliscsabai házat. A kertet még vékony zúzmara borította, a...

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 14:34

A macska viselkedése halálra rémisztett éjjel – aztán megnéztem a videót, és kiderült az igazság

A macska viselkedése halálra rémisztett éjjel – aztán megnéztem a videót, és kiderült az igazság

Valami megváltozottA januári estéken, amikor a fagy még az ablaküvegen is jégvirágokat rajzolt, és a ház csendje csak a...

Hirdetés
Hirdetés