A hét éves lányom rajzolt egy képet az apjáról egy másik nővel – és amit a lapra írt, az teljesen ledöbbentett! Már napok óta csak kavarognak bennem a gondolatok, ezért muszáj kiírnom magamból. Én vagyok Éva, harmincnégy éves, ügyvéd, és egy tündéri hét éves kislány, Adél anyukája. Tegnap este, miután egy hosszú munkanap végén hazatértem, még rendet tettem a nappaliban. Adél szétszórt zsírkrétái és rajzai között bukkantam rá arra a rajzra. Elsőre ártatlan gyerekrajznak tűnt: egy családot ábrázolt – egy férfi, egy nő és egy kislány kézen fogva. Elmosolyodtam, hiszen azt hittem, milyen kedves. De amikor közelebbről megnéztem, minden megváltozott. A férfi? Egyértelműen Tamás, a férjem. A kislány? Adél. De a nő… nem én voltam. Hosszú barna haja volt és fehér menyasszonyi ruhát viselt. A rajz alatt, a gyerekes kis betűivel Adél ezt írta: „Alig várom, hogy te legyél az anyukám.” A szívem hevesen kalapált, a gyomrom görcsbe rándult, és szó szerint elakadt a lélegzetem. Mit nézek én itt?! Tamás megcsal? Ki ez a nő, akit Adél már „anyukának” képzel el? Nem tudtam nyugodni. Elindultam Adél szobájába, és óvatosan megkérdeztem tőle a rajzról. A reakciója? Zavarba jött, elvörösödött, majd kitépte a kezemből a papírt, és a mellkasához szorította. És akkor kibukott belőle: „Nem kellett volna látnod! Apa mondta, hogy rejtsd el jobban!” Egy világ omlott össze bennem… Mi folyik itt?.??⬇️A teljes történet a kommentek között található. ⬇️
A hét éves lányom rajzolt egy képet az apjáról egy másik nővel – "alig várom, hogy te legyél az anyukám" felirattal.
.
Éva soha nem gondolta volna, hogy egy gyerekrajz egyszer szó szerint kifordítja a világát. /Szerető anya, támogató feleség és megbecsült ügyvéd volt – de mostanában túl elfoglalt\./
Tamás, a férje viszont mindenben támogatta. Ő lett a konyhafőnök, a háztartásvezető és az „iskolai projekt-asszisztens”. Éva hálás volt ezért, de a lelke mélyén tudta, hogy valami elcsúszott.
Azon az estén fáradtan ért haza. Bekapott egy tál lazacot rizzsel, amíg Adél a fürdőkádban pancsolt. A vacsora után Éva végre betakarta a kislányát.
„Tudtad, anya, hogy egy zoknit fel lehet húzni a kezünkre, és az bábu lesz?” – motyogta Adél félig alvó állapotban.
„Zoknit, kicsim, nem konnektort! Soha ne dugd a kezedet konnektorba!” – mosolygott Éva.
„Rendben, anya,” – ásított Adél, és a párnájába bújt.
Éva visszatért a nappaliba, hogy összeszedje Adél szétszórt játékait és rajzait. Ekkor talált rá egy rajzra a dohányzóasztalon.
Első ránézésre ártatlan gyerekrajznak tűnt: egy férfi, egy nő, és egy kislány egymás kezét fogták. De amikor jobban megnézte, a szíve a torkába ugrott.
A férfi egyértelműen Tamás volt. A kislány pedig Adél. De a nő? A nő nem ő volt.
Hosszú barna haja és fehér menyasszonyi ruhája szembetűnő volt. És a rajz alján ott állt a felirat Adél apró betűivel:
„Alig várom, hogy te legyél az anyukám!”
A Kétség és A Konfrontáció.
Éva kezében remegett a papír. Szinte robotikus léptekkel indult vissza Adél szobájába.
- „Adél, drágám, mesélj erről a rajzról!” – kérdezte halkan, próbálva nyugodtnak tűnni.
A kislány félálomban mormogta:
- „Milyen rajz, anya?”
De amikor meglátta a rajzot, arca lángvörös lett, és kitépte Éva kezéből.
- „Nem kellett volna megtalálnod! Apa mondta, hogy jobban el kell rejtenem!” – fakadt ki könnyes szemmel.
Apa mondta?! Hideg borzongás futott végig Éva gerincén.
Aznap éjjel Éva nem aludt. A gondolatok egymás után cikáztak a fejében. Csalás? Hazugság? Elveszíti a családját? Másnap reggel az asztalnál várta Tamást, aki éppen indulni készült munkába.
- „Mi ez?!” – kérdezte Éva remegő hangon, és elé csapta a rajzot.
Tamás arca sápadt lett, ahogy a rajzra pillantott.
- „Te mondtad neki, hogy rejtse el? Mi folyik itt, Tamás?”
- „Éva, várj! Nem az, aminek gondolod!” – védekezett Tamás kétségbeesetten. – „Hagyd, hogy elmagyarázzam!”Hirdetés
- „Jobb, ha gyorsan beszélsz!” – sziszegte Éva.
Tamás mély levegőt vett.
- „Gyere velem Adél iskolájába. Meg kell mutatnom valamit.”
- „Hova? Most? És mi van a munkával?” – kérdezte Éva hitetlenkedve.
- „Ez fontosabb.”
Az Iskolai Találkozás.
Az iskola felé vezető út csendes volt. Éva a fogait csikorgatta, miközben újra és újra megnézte a rajzot. Ki ez a nő? Mit akar Tamás megmutatni?
Az iskola recepcióján Tamás találkozót kért Réka nénivel, Adél tanítónőjével. Amikor Réka belépett, Évának földbe gyökerezett a lába. A nő hosszú barna hajú volt, pontosan úgy nézett ki, mint a rajz.
- „Réka, megtennéd, hogy elmagyarázod a feleségemnek, mi történik Adéllal?” – kérte Tamás.
Réka arca először zavart volt, majd kedvesen és együttérzően nézett Évára.
- „Természetesen. Nézze, Adél az utóbbi időben szomorúnak tűnt. Elmondta, hogy úgy érzi, az anyukája nem ér rá vele foglalkozni. Rengeteg rajzot készített, hogy kifejezze az érzéseit.”
Réka elővett egy köteg rajzot. Éva remegő kezekkel lapozta őket végig. Minden egyes rajzon egy boldog család szerepelt – Réka a helyén.
4. Rész: A Megoldás.
Otthon Éva könnyes szemmel ült le Adél mellé.
- „Drágám, sajnálom, hogy úgy érezted, nem vagyok veled. Nagyi most sok segítséget igényel, de ez nem jelenti azt, hogy nem te vagy a legfontosabb nekem.”
Adél zokogva borult Éva nyakába.
Aznap este Éva és Tamás beszéltek. Éva eldöntötte, hogy változtat: csökkentette a munkaóráit, és bevezettek egy „anya-lánya” estét. Adél boldog volt – végre újra érezte az anyukája közelségét.
Réka nénitől Éva bocsánatot kért, és megköszönte, hogy mellette állt, amikor ő nem lehetett ott.
Tanulság: Néha a gyerekrajzok nem árulnak el hűtlenséget, csak a szomorúságot. Az igazi szeretetet az idő és figyelem mutatja meg.
2024. december 17. (kedd), 07:23
