A mi drága és imádott dédimamánk vasárnap tölti a 100. életévét! Nem kérünk mást, csak hogy nézzétek meg milyen csodás munkákat készít nap mint nap és küldjetek neki néhány dicsérő szót! Köszönjük!
Hirdetés
Hirdetés
Nagy,szerető családban élünk. Egyszerű emberek vagyunk, nincsenek hatalmas vágyaink, mégis boldogok vagyunk. A legnagyobb kincsünk az egymás megbecsülése és támogatása. /Szemünk fénye DRÁGA DÉDIKÉNK, aki vasárnap lesz 100 esztendős\./
Hirdetés
Tudjuk, hogy elhiszitek, nincs miért valótlant állítanunk. A Drága szemüveg nélkül olvassa a mesét dédunokáinak. Ez azonban semmi ahhoz, amit két kezével alkot. Nem kérünk mást csak nézzétek meg horgolt munkáinak egy falatkáját és ha méltónak érzitek rá, úgy köszöntsétek ŐT néhány jó szóval.
Hirdetés
Biztosan hatalmas boldogságot szereznétek NEKI!
Hirdetés
Hirdetés
Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
2024. május 21. (kedd), 18:27
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Úgy éreztem, a testem leáll” – A pajzsmirigyrákos nő elárulta, mi volt az első tünet, amit minden orvos...
Mindenegyben blog 2025. június 30. (hétfő), 07:51
Amikor elhagyott egy fiatalabb nőért, a gyerekeim az ő oldalára álltak – de most, hogy meghalt, hirtelen újra anyának szólítanak…” Tizenöt év csend. Tizenöt év magány. Ennyi ideje nem hívtak fel sem névnapon, sem karácsonykor. Amikor a férjem, Tamás otthagyott engem Eszterért – egy nála húsz évvel fiatalabb nőért –, a gyerekeink gondolkodás nélkül mellé álltak. Végül is Tamás egy nagyvállalat igazgatója volt, befolyással, pénzzel, kapcsolatokkal. És én? Én csak egy „megkeseredett” elvált nő lettem számukra, akit jobb elfelejteni. Sokáig azt hittem, tényleg nincs rám szükségük többé. Aztán Tamás szíve megállt. A temetés után pedig olyan üzenetek kezdtek záporozni tőlük, amilyeneket már rég nem kaptam: – Anya, hogy vagy? – Anyu, nem találkoznánk valamikor? Először nem értettem, mi ez a hirtelen fordulat. Aztán megtudták: Tamás mindenét a fiatal feleségére hagyta. És ekkor... eszükbe jutott, hogy van egy édesanyjuk is, akinek még van valamije. Azóta gyakrabban jönnek. Cukorkával, kedves szavakkal, kis mosolyokkal. De a lányom a minap egyenesen kimondta: – Mama, gondoltál már arra, hogy ideje lenne végrendeletet írni? Csak mosolyogtam. Egyikük sem tudja, hogy a végrendeletem már rég elkészült. És nem nekik szól. Hogy mit terveztem?