A nő válni akart. A férje kért egy nap gondolkodási időt és ezt a levelet írta:

/Három év együtt járás és két év házasság után most elég furcsának látom a kapcsolatunkat\./

Amiért annak idején beleszerettem a férjembe, azok az érzések most megváltoztak.

Egy nagyon érzékeny és érzéki nő vagyok. Számomra nagyon fontos a romantika, a kedvesség, az odafigyelés.

A férjem teljesen az ellentétem. Nem érzékeny, és a romantikára sem kapható. Mindezért elbizonytalanodtam az utóbbi időben.

Egy napon erőt gyűjtöttem, és közöltem vele, hogy el akarok válni.

– Miért? – kérdezte

– Mert elegem van! – válaszoltam.

Ő erre nem mondott semmit. Egész este egy szót sem szólt, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkodik valamin. Egymás után gyújtott rá. Én csalódott voltam, nem értettem, hogy miért nem hajlandó bármit is mondani. Ha már nekem sem tudja elmondani azt, hogy mit érez, minek kell folytatni ezt az egészet.

Majd hirtelen azt kérdezte:

– Mit tehetnék azért, hogy meggondold magad?

Mélyen a szemébe néztem, és halkan azt feleltem:

– Na ez itt a kérdés… Ha tudod a választ, és őszintén meggyőzöl arról, hogy szeretsz, akkor meggondolom magam.

– Holnap megadom a választ – mondta csendesen.

Számomra az utolsó remény is elvesztett, mikor azt mondta, hogy majd holnap válaszol.

Másnap mikor felébredtem, nem volt mellettem. Az íróasztalon lapok voltak. Az egyiken ez állt:

„Drágám!

Azért foglalkoztam az utóbbi időben többet magammal és kevesebbet veled, mert vigyáznom kell a kezeim épségére, hogy mikor elrontod a számítógépen lévő programokat, akkor meg tudjam javítani a gépet. Vigyáznom kell a lábaim épségére, mert mindig a munkahelyeden felejted a lakáskulcsod, és szeretném, ha még sokáig el tudnék menni értük az irodába, hogy visszahozzam neked.

Vigyáznom kell a szemeim épségére, mert, ha utazunk, a nagyvárosokban mindig eltévedsz, én pedig szeretnék mindig rád találni.

Miközben olvastam, a szemeim megteltek könnyel, még a levelet is eláztatták, amely így folytatódott:

„Most, hogy tudod a válaszom, és boldog vagy, kérlek nyisd ki az ajtót, mert már jó ideje, hogy ott állok a reggelivel”.

A nevetés hirtelen tört ki belőlem. Gyorsan kinyitottam az ajtót, ő ott állt, a tálcán rántottával és dzsúzzal.

Ilyen az élet, ilyen a szerelem. Sokszor nem is vesszük észre, hogy ott van közvetlen mellettünk. A szerelem akár unalmas is lehet egy idő után. Viszont ott van, csak meg kell látni, és örülni kell neki, minden egyes percben.

Ne felejtsd el megosztani!