A pár magára hagyott kisbabát lát a kocsiban egy levéllel – mikor azt elolvassák felrobbannak a méregtől

Hirdetés
A pár magára hagyott kisbabát lát a kocsiban egy levéllel – mikor azt elolvassák felrobbannak a méregtől
Hirdetés

A gyerekek nevelésével kapcsolatban mindenkinek más a véleménye. Vannak olyan szülők, akik folyamatosan aggódnak a gyerek miatt és egy percre sem hagyják őt egyedül. /Sok szülő viszont egy kicsit nyugodtabban kezeli a problémákat és a gyereknevelési módszereik sem olyan szigorúak\./

Hirdetés

Akárhogy is nézzük ezt a kérdést, fontos, hogy mindig figyelmesek legyünk, ha kisgyermekünkkel vagyunk. Nem hagyhatjuk őket csak úgy magukra. Négy évvel ezelőtt Új-Zélandon valami nagyon ellentmondásos dolog történt.

Hirdetés
Nemrég ismét megosztották a képet a szociális médián, ami ezzel az esettel kapcsolatosan készült és sokan beszélgetnek erről.

Daily Mail

Ezt a képet Porirua-ban készítették, egy Pakn’Save nevű szupermarketben.  A képen láthatjuk, hogy a kisbaba takaróján egy cetli van, amin ez a szöveg áll:

“Anyukám elment bevásárolni, hívd fel ha úgy látod, kell nekem valami.”

A papíron az anya telefonszáma állt.

Hirdetés

A kocsi mellett leparkolt egy házaspár és épp be akartak menni vásárolni, amikor meglátták a kisbabát az autóban. Teljesen meg voltak döbbenve és úgy gondolták, addig nem mozdulnak a kocsi mellől amíg az édesanya meg nem érkezik. Azt gondolták az édesanya biztos nem lesz sokáig távol, de csak nem jött.

Egyre több ember gyűlt össze a kocsi körül aztán végül is valaki felhívta az édesanyát.

Hirdetés
Szerencsére nem történt semmi, a gyerek jól volt de bármi történhetett volna.

A képet a Facebook-on is megosztották ami nagy port kavart a Daily Mail szerint. Sokan azt mondták, ez egyszerűen felháborító mások pedig azt mondták, nem lehet valakit elítélni a tette miatt,  ha nem ismerjük a történetét.

Sue Campbell aki egy gyerekbiztonsági szakértő, a Daily Mail-nek elmondta, hogy nagyon sok kockázattal jár, ha egyedül hagyjuk a babát az autóban. Lehűlhetnek vagy nagyon melegük lesz, hamar kiszáradnak emiatt.

Micsoda felelőtlen dolog ez, Te mit gondolsz?Kérjük oszd meg ezt a cikket és véleményedet minél több emberrel.

Hirdetés
Fontos, hogy ezeket a dolgokat megbeszéljük.VIA

2017. május 27. (szombat), 15:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés