A párt értesítették, hogy örökbe fogadhatják az újszülöttet. De amikor az apa meglátta az örökbeadó anyát… kis híján elájult!

Hirdetés
A párt értesítették, hogy örökbe fogadhatják az újszülöttet. De amikor az apa meglátta az örökbeadó anyát… kis híján elájult!
Hirdetés

Minden adott volt, hogy a már gyermekkorukban megálmodott, gyönyörű kislányuk megszülethessen. De a sors gonosz tréfát űzött velük…

Walt és Annie kapcsolata diákszerelemként indult, és az idő teltével sem kopott meg. /Walt és Annie már tiniként tudták, hogy örökké együtt lesznek, és ha egyszer majd szülőkké válnak, kislányuk lesz, akit Chloe\-nak neveznek majd el\./

Hirdetés
Így is lett. A szerelemből házasság lett, de a fiatalok úgy döntöttek, várnak még egy kicsit a családalapítással.

[adSulvo]

Sokat voltak úton a kiküldetések miatt, ezért halogatták a gyermekvállalást, de néhány év múlva már úgy vélték, elérkezett az idő arra, hogy várva várt gyermekük megszülethessen.

Hirdetés

A pár azt hitte, Annie azonnal teherbe fog esni, de nem így történt. Teltek-múltak a hónapok, majd az évek, de a baba csak nem akart megfoganni. Mindketten tudták, érezték, csakis úgy tudnak teljes, boldog, elégedett életet élni, ha lesz egy gyermekük. Továbbra is imádkoztak Istenhez, hogy adja meg nekik azt a kislányt, akit Waltnak gyermekkorában már látomás formájában megmutatott.

Hirdetés

De amikor Annie négy hosszú gyötrelmes, próbálkozásokkal teli év után sem esett teherbe, azt mondta, ha máshogy nem adatik meg neki, hogy szülők legyenek, akkor fogadjanak örökbe egy kisbabát. Walt eleinte ellenezte, de később elfogadta ezt a helyzetet, azt, hogy hiába minden ima, és „ígéret”, nincs más megoldás.

Végül sok-sok papírmunka és hosszú várakozás után értesítették őket, hogy hamarosan örökbe fogadhatnak egy újszülött kislányt.

Hirdetés

Boldog várakozásban teltek a napok. Amíg a kislány születésére vártak Annie és Walt nevet keresett leendő gyermeküknek. A nevet, ami már mindkettőjük fejébe gyermekkoruk óta „beleégett”, félretették. Úgy gondolták, ha nem születhetett vérszerinti gyermekük, akinek a Chloe neved adhatnák, akkor egy másikat választanak az örökbefogadott kislánynak.

Az örökbeadó anya még a szülés előtt szerette volna megismerni gyereke leendő szüleit, ezért Annie és Walt meglátogatta.

Amikor Walt meglátta, majdnem elájult.

Hirdetés
A kismama megszólalásig hasonlított annak a kislánynak a felnőttkori változatára, akit a múltban látomás formájában látott, amikor Isten „bemutatta neki”, mint leendő gyermekét.

Amikor megemlítették, milyen nevet adnának a babának, az anya elmosolyodott és ezt mondta. – Amióta megtudtam, hogy terhes vagyok, és kislányt várok, valamilyen megmagyarázhatatlan késztetésre egyfolytában Chloe-nak szólítottam…

Hirdetés

Ekkor Annie és Walt is sírni kezdett. Ha Waltnak volt is valamilyen kétsége afelől, hogy igazi apja tudna-e lenni egy örökbefogadott babának, az most végképp elszállt.

Úgy vélik, Isten annyira szereti őket, hogy már előre elküldte nekik leendő gyermekük nevét.

– Amikor úgy érzed, hogy hirtelen szétesik minden körülötted, csak várj! Isten semmit nem bíz a véletlenre – mondja Wart.

(myilifestyle.com)

2016. július 09. (szombat), 17:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés