Egy kis magyar város parkjában minden reggel ott ült egy idős férfi, Pali bácsi, egyetlen társasággal: egy élénk piros lufival a kezében. A gyerekek gyakran megálltak mellette, kíváncsian kérdezgetve:
– Pali bácsi, miért van mindig nálad az a lufi? /– kérdezte egyszer Bence, a park szomszédságában élő kisfiú\./
Hirdetés
Pali bácsi mosolyogva válaszolt:
– Ez a lufi egy különleges embernek van.
A gyerekek értetlenkedve futottak tovább, de a lufi minden reggel ott volt, akár esett, akár sütött a nap.
Hirdetés
Az évek múlásával már alig vették észre a parkban üldögélő férfit. Egyszerűen megszokták, hogy ő és a piros lufi egyek lettek a park látképében.
Egy kíváncsi kislány
Egy tavaszi délután azonban egy nagy, barna szemű kislány, Emma, odalépett az idős férfihoz. Sokáig csak figyelte, ahogy Pali bácsi a lufit tartja az ölében.
– Pali bácsi, kinek van az a lufi? – kérdezte végül.
Az idős férfi egy darabig hallgatott, mintha a szavakat kereste volna.
Hirdetés
Majd lassan megszólalt:
– Az unokámé volt. Neki szántam. Olyan idős lehetett volna most, mint te, ha… ha még élne.
Emma szíve összeszorult.
– Mi történt vele? – kérdezte halkan.
– Beteg volt – mondta Pali bácsi remegő hangon. – Mindig azt mondta, hogy szeretne egyszer egy piros lufit, ami a felhőkig repülhet. Nem tudtam megadni neki, amíg élt. De most... valahogy úgy érzem, ez a lufi mégiscsak eléri őt odafent.
Hirdetés
Emma egy darabig gondolkodott, majd bátortalanul közelebb lépett, és megölelte az idős férfit.
– Pali bácsi, nekem adhatod a lufit? Ígérem, hogy megőrzöm az emlékét.
Pali bácsi szeme könnybe lábadt. A keze remegett, amikor átnyújtotta a lufit a kislánynak.
– Köszönöm, kicsim – suttogta. – Ezzel az emléke örökre élni fog.
Másnap reggel
Másnap reggel a park padja üres volt.
Hirdetés
A lufi azonban nem tűnt el: Emma ott ült a padon, kezében szorosan tartva a piros léggömböt.
Az égre nézett, és egy pillanatra úgy érezte, mintha a felhők közül egy apró mosolyt látna visszanézni rá.
– Most már vigyázok rád – suttogta halkan, majd elengedte a lufit, amely lassan emelkedett a végtelen ég felé.
Emma mosolygott, miközben a lufi eltűnt a látóhatár mögött. Az emlék immár örökre vele maradt, és a park újra megtelt a szeretet különleges történetével.
Hirdetés
2025. január 19. (vasárnap), 17:07
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
