A szalonból nevetve zavarták ki az idős hölgyet, amikor megmutatta a frizura fotóját.
Kiss Viktória lassan belépett a frissen nyílt szépségszalon ajtaján a belvárosban. Már messziről megcsapta a sampon és a hajlakk jellegzetes illata, és amikor körbenézett, szinte elámult.
– Hát ez gyönyörű! /– suttogta maga elé\./
Odament a recepcióhoz, ahol három fiatal fodrászlány nevetgélt egymás közt.
– Jó napot, drágáim! – szólította meg őket udvariasan Viktória. – Lehetne időpont nélkül is? Egy hajvágást és festést szeretnék.
A lányok összenéztek. Az egyikük, Alíz, szarkasztikusan felhúzta a szemöldökét.
– Persze… de mit szeretne pontosan? – kérdezte olyan hangsúllyal, ami inkább gúnyos volt, mint udvarias.
Viktória elővett a retiküljéből egy gondosan összehajtott magazinlapot, kisimította, és felmutatta. – Ilyen frizurát szeretnék. Tudom, fiatalos, de talán kicsit hasonlót ki tudnánk hozni…
Alíz hirtelen hangosan felnevetett, és odaintegetett a két kolléganőjének.
– Lányok, nézzétek csak! Ez a néni modern fazont akar! – majd gúnyosan végigmérte Viktóriát. – Először is, ez egy tizenéveseknek való stílus. Másodszor, az ön haja vékony, ősz, alig pár szál. Ha egyszer megvágom, már kopasz is lesz. Harmadszor, nézett maga tükörbe? Ez nem magának való.
– De nekem van pénzem rá – mondta halkan Viktória, mintha mentegetőzne.
– Ugyan már, ne nevettessen! – forgatta a szemét Alíz. – Nyugdíjas, igaz? Ezt a frizurát megfizetni… hát rámenne az egész havi nyugdíja.
– És mégis hány éves? – vágott közbe a másik fodrász, Eszter. – Most gondolta, hogy ideje új férjet keresni? Egy frizura majd húsz évet letagad?
Viktória arca lángvörös lett, lesütötte a szemét. Halk hangon csak ennyit mondott:
– A férjem tizenöt éve meghalt.
– Ó, hát akkor azért – vihogott Alíz. – Új élet, új szerelem, új frizura! Második fiatalság, ugye?
A harmadik lány is csatlakozott a nevetéshez.
Viktória nem szólt semmit. Csendben összecsukta a magazinlapot, a táskájába csúsztatta, és lassan kisétált a szalonból. Kint az őszi szél végigsuhant a kabátja gallérján.
2. rész
Néhány utcával odébb azonban meglátott egy régi típusú, apró fodrászatot. Az ajtó felett egyszerű felirat állt: „Kati fodrász”.
Viktória tétován belépett. Belül mindössze két szék volt, a falakat halvány rózsaszín festék borította, és a polcokon rendben sorakoztak az olcsóbb festékek. Egy fiatal nő lépett oda hozzá mosolyogva.
– Jó napot kívánok! Segíthetek? – kérdezte kedvesen.
– Jó napot, drága… – felelte bizonytalanul Viktória. – Csak egy hajvágást szeretnék. De… – habozott. – Hoztam egy képet is, bár lehet, hogy fiataloknak való.
A fodrász, Kati, átvette a lapot, rápillantott, majd szélesen elmosolyodott.
– Ez nagyon is jól állna önnek! – mondta vidáman. – Sőt, én még egy kis festést is ajánlanék. Válasszunk együtt egy árnyalatot. Ne aggódjon, nem lesz drága. A lényeg, hogy jól érezze magát a tükörben.
Viktória meghatódott. – Köszönöm, aranyom. Tudja, ma van a születésnapom. Hetvenéves lettem. Gondoltam, megajándékozom magam valamivel.
– Hetven? Nahát, boldog születésnapot! – mosolygott Kati. – Higgye el, ma királynőt varázsolok magából.
A következő három órában Kati teljes szívvel dolgozott. Festett, vágott, beszélgetett. Kiderült, hogy egyedül neveli a kisfiát, mert a férje elhagyta.
– Hét évig éltem vele – mesélte csendesen. – Az anyját én ápoltam végig, aztán eltemettem. Később egy nap csak felhívott, hogy van új családja. Eladta a házat, a gyerekkel meg jöttem a városba.
Viktória megszorította a kezét. – Ne félj, kislány. Az élet sokszor igazságtalan, de látom rajtad, hogy erős vagy. És hidd el, a fiad büszke lehet rád.
Amikor a frizura elkészült, Viktória szinte rá sem ismert a tükörben álló nőre. Elegáns, modern, mégis finom. Fiatalosabbnak és könnyedebbnek érezte magát.
Ahogy kilépett az utcára, egy ismerős hang szólította meg:
– Viktória néni? Maga az?
Megfordult, és egy elegáns, jól öltözött hölgy állt előtte: Tóth Anna, egykori tanítványa.
– Anyukám helyett is szerettem magát! – ölelte meg Anna. – Hát hogy néz ki! Gyönyörű!
– Drága gyerek… te is felnőttél! – mosolygott Viktória.
Anna felnevetett.
Ahogy sétáltak, Viktóriának hirtelen összehúzódott a szíve. Az az épület állt előttük, amelyből nemrég szégyenkezve távozott.
– Ez az én szalonom – mutatta büszkén Anna. – Hogy tetszik?
Viktória sóhajtott. – Gyönyörű… de a személyzet, Anna, a személyzet… Nem tudod, mit művelnek a nevedben.
Anna értetlenül nézett rá. – Hogy érti ezt?
– Mindjárt elmondom – felelte keserű mosollyal Viktória.
3. rész
Amikor beléptek, a fodrászok éppen nevetgéltek. Azonnal elsápadtak, amikor meglátták Viktóriát, aki határozott hangon elmesélte Annának, mi történt vele.
Anna arca egyre komorabb lett. Végül odafordult a dolgozóihoz.
– Szégyellhetitek magatokat. Az én szalonomban senkit sem alázhattok meg! Holnap már ne gyertek vissza.
A nevetést halotti csend váltotta fel.
Viktóriát pedig ünnepi est várta. Anna elvitte egy étterembe, meghívta, és régi kollégáit is értesítette. Jó hangulatban, megható beszélgetésekkel telt az este.
Másnap Kati meglepődve telefonhívást kapott: Anna ajánlatot tett neki, hogy dolgozzon a szalonban tisztességes fizetésért.
Este pedig Viktória ismét betért a kis fodrászatba. Komoly tekintettel nézett Kati szemébe.
– Katikám, úgy hozta a sors, hogy nincs gyerekem, nincs unokám. Egyedül maradtam. A lakásomat nincs kire hagyjam. Költözz a fiaddal hozzám. Ingyen lakhattok. Ha pedig egyszer már nem leszek, a lakás a tietek lesz. Legyél a lányom.
Kati szeme megtelt könnyel.
– Ez… ez nem lehet igaz! – suttogta. – Maga angyal, Viktória néni.
– Nem vagyok angyal – mosolygott az idős asszony. – Csak egész életemben egy lányra vágytam. Azt hiszem, most végre megkaptam.
És ebben a pillanatban mindketten tudták: egy új család született.
2025. szeptember 14. (vasárnap), 18:59
