? Azt hitte, a menyasszonya nem várta meg a katonaságból. De amikor leszállt a vonatról… MEGNÉMULT attól, amit látott ???— Na, hazamész szabadságra? — kérdezte a parancsnoka.— Megyek… — bólintott Antal. — De egyszer sem mentem haza.— Miért?— Nem akarok...— Összevesztél a szüleiddel? Vagy a lány nem várt meg? — A parancsnok rögtön ráérzett, hogy inkább az utóbbi.— Köpd le azt a szeszélyes kis cafkát — morogta. Aztán lágyabban hozzátette: — De a szüleidhez azért menj haza. Nem szép így bánni velük.Antal nem tudott nemet mondani. Úgy döntött, legalább anyját megnyugtatja.Már a vonaton ült, közeledett a szülőváros. Az utolsó megálló egy csomóponti állomás volt, ahol a szerelvény fél órát állt.Antal úgy döntött, kiszellőzteti a fejét, sétál egyet a peronon, vesz valamit az árusoktól — talán egy jó forró lángost a pályaudvar előtti térről. Sorban állt az első bódénál. Zaj, emberek, kavalkád. Felváltva nézte az óráját és a vonatot — még belefért az időbe.És akkor… hirtelen… megpillantott VALAMIT a távolból, amitől földbe gyökerezett a lába ???? A folytatás az első hozzászólásban a kép alatt! Görgess le, és KÉSZÜLJ FEL A SOKKRA! ???

? Azt hitte, a menyasszonya nem várta meg a katonaságból. De amikor leszállt a vonatról… MEGNÉMULT attól, amit látott ???— Na, hazamész szabadságra? — kérdezte a parancsnoka.— Megyek… — bólintott Antal. — De egyszer sem mentem haza.— Miért?— Nem akarok...— Összevesztél a szüleiddel? Vagy a lány nem várt meg? — A parancsnok rögtön ráérzett, hogy inkább az utóbbi.— Köpd le azt a szeszélyes kis cafkát — morogta. Aztán lágyabban hozzátette: — De a szüleidhez azért menj haza. Nem szép így bánni velük.Antal nem tudott nemet mondani. Úgy döntött, legalább anyját megnyugtatja.Már a vonaton ült, közeledett a szülőváros. Az utolsó megálló egy csomóponti állomás volt, ahol a szerelvény fél órát állt.Antal úgy döntött, kiszellőzteti a fejét, sétál egyet a peronon, vesz valamit az árusoktól — talán egy jó forró lángost a pályaudvar előtti térről. Sorban állt az első bódénál. Zaj, emberek, kavalkád. Felváltva nézte az óráját és a vonatot — még belefért az időbe.És akkor… hirtelen… megpillantott VALAMIT a távolból, amitől földbe gyökerezett a lába ???? A folytatás az első hozzászólásban a kép alatt! Görgess le, és KÉSZÜLJ FEL A SOKKRA! ???

Minden nap írt neki levelet. Aztán a vonatról leszállva megdöbbent attól, amit látott." – Laci! Fiam, készen vagy már?...

Bementem egy virágboltba, hogy csokrokat vegyek a feleségemnek és a kislányomnak. Már ki is választottam az egyiket, amikor hirtelen megpillantottam egy idős bácsit a bejáratnál. Régi stílusú ballonkabátot viselt, élesre vasalt nadrágot, cipőt, és a kabát alatt egyszerű inget. Nem tűnt hajléktalannak. Egyszerűen csak szegény volt. De ennek ellenére meglepően ápolt és méltóságteljes jelenség volt. A virágbolt eladója – egy fiatal nő – odalépett hozzá. Rá se nézett, csak rögtön odavetette: – Miért áll itt, bácsi? Zavarja a vásárlókat. A bácsi nem vitatkozott. Csak halkan megszólalt: – Elnézést, kisasszony… Mennyibe kerül egy szál mimóza? A lány ingerülten vágta rá: – Maga megbolondult? Látom, hogy nincs pénze. Akkor miért kérdez? Az öreg előhúzott a zsebéből három gyűrött ezrest, és óvatosan megkérdezte: – Harmincért nem akadna valami? Az eladó rápillantott a pénzre, fintorgott, majd előhúzott a kosárból egy majdnem elszáradt mimózát – letört, megfakult szál volt. – Tessék, vigye ezt. Aztán menjen innen. A bácsi gyengéden átvette az ágat, és elgondolkodva próbálta kiegyenesíteni. Ebben a pillanatban vettem észre, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán, és olyan reménytelenség rajzolódott ki a tekintetében, hogy belém hasított a fájdalom. Mély szánalmat éreztem a szegény öreg iránt, és úgy döntöttem, leckét adok a pökhendi, tiszteletlen eladónak. ? A folytatást a következő hozzászólásban olvashatod... .-Folytatás lent az első hozzászólásban

Bementem egy virágboltba, hogy csokrokat vegyek a feleségemnek és a kislányomnak. Már ki is választottam az egyiket, amikor hirtelen megpillantottam egy idős bácsit a bejáratnál. Régi stílusú ballonkabátot viselt, élesre vasalt nadrágot, cipőt, és a kabát alatt egyszerű inget. Nem tűnt hajléktalannak. Egyszerűen csak szegény volt. De ennek ellenére meglepően ápolt és méltóságteljes jelenség volt. A virágbolt eladója – egy fiatal nő – odalépett hozzá. Rá se nézett, csak rögtön odavetette: – Miért áll itt, bácsi? Zavarja a vásárlókat. A bácsi nem vitatkozott. Csak halkan megszólalt: – Elnézést, kisasszony… Mennyibe kerül egy szál mimóza? A lány ingerülten vágta rá: – Maga megbolondult? Látom, hogy nincs pénze. Akkor miért kérdez? Az öreg előhúzott a zsebéből három gyűrött ezrest, és óvatosan megkérdezte: – Harmincért nem akadna valami? Az eladó rápillantott a pénzre, fintorgott, majd előhúzott a kosárból egy majdnem elszáradt mimózát – letört, megfakult szál volt. – Tessék, vigye ezt. Aztán menjen innen. A bácsi gyengéden átvette az ágat, és elgondolkodva próbálta kiegyenesíteni. Ebben a pillanatban vettem észre, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán, és olyan reménytelenség rajzolódott ki a tekintetében, hogy belém hasított a fájdalom. Mély szánalmat éreztem a szegény öreg iránt, és úgy döntöttem, leckét adok a pökhendi, tiszteletlen eladónak. ? A folytatást a következő hozzászólásban olvashatod... .-Folytatás lent az első hozzászólásban

Egy szép tavaszi délelőtt besétáltam egy virágüzletbe, hogy csokrot vásároljak a feleségemnek és a kislányomnak. Már ki...

? A lány csak próbára akarta tenni a vőlegényét – de az, amit a fiú válaszul tett, mindent elárult róla... ? A vőlegényem tudta, hogy a szüleim nagyon gazdagok. Ezért úgy döntöttem, próbára teszem – azt mondtam neki, hogy teljesen tönkrementek. — El sem tudod képzelni, mi történt… — szorítottam a telefont, próbáltam nyugodtan beszélni. — Apa most hívott… minden összeomlott. Teljes csőd. A vonal túlsó végén csend. Legalább fél percig. — Hogy érted azt, hogy „csőd”? — Zoltán hangja szokatlanul feszült és kissé rekedtes volt. — A vállalkozásuk befuccsolt. Hatalmas hitelek. Még a lakást is eladásra kínálják. Újabb szünet. Aztán hirtelen túl gyorsan, kapkodva kezdett beszélni: — Jaj, ez semmiség! A legfontosabb, hogy jól vannak, nem? A pénz… az megoldható. Behunytam a szemem. Hazudott. Nyilvánvalóan. Zoltánt egy kortárs művészeti kiállításon ismertem meg. Katával, a barátnőmmel mentünk, ő pedig — saját szavai szerint — „csak kíváncsi volt”. Egy órán belül már kávéztunk, egy hónappal később pedig szerelmet vallott. Zoltán tökéletesnek tűnt: udvarias, okos, jóképű. De volt valami furcsa benne — túl gyakran érdeklődött a szüleim felől. — Azt mondtad, apukád étteremláncot vezet? — Igen — feleltem. — És anyukád is tulajdonos? — Nem, ő lakberendező. Zoltán bólintott, mintha mindezt fejben jegyzetelné. Aztán jöttek a „véletlen” kérdések: „Hová szoktak utazni?”, „Tényleg van házuk Spanyolországban?” Elütöttem a témát, de legbelül egyre jobban aggódtam. Fél év után megkérte a kezem. Gyönyörűen, romantikusan, egy gyűrűvel, amiről később megtudtam, hogy az éves fizetése felét vitte el. Igent mondtam… de még aznap este eldöntöttem, hogy próbára teszem. Kata, a barátnőm — jogász — segített kidolgozni a tervet: egy kamu történet a szüleim csődjéről, az adósságokról, és a bírósági perekről. — Ha tényleg szeret, akkor marad — mondta Kata. — És ha nem… — kezdtem volna, de ő befejezte: — Akkor lelép. Másnap vacsoránál Zoltán idegesen mosolygott. — Biztos vagy benne, hogy ennyire súlyos a helyzet? Lehet, hogy csak átmeneti nehézségek? — Átmeneti? — szomorú arcot vágtam. — Zoltán, több milliós adósságuk van. Komolyan gondolom… talán el kéne halasztanunk az esküvőt. — Elhalasztani? — az arca elsápadt. — Hát… ha muszáj… — És még valami… ... Folytatás lent az első hozzászólásban

? A lány csak próbára akarta tenni a vőlegényét – de az, amit a fiú válaszul tett, mindent elárult róla... ? A vőlegényem tudta, hogy a szüleim nagyon gazdagok. Ezért úgy döntöttem, próbára teszem – azt mondtam neki, hogy teljesen tönkrementek. — El sem tudod képzelni, mi történt… — szorítottam a telefont, próbáltam nyugodtan beszélni. — Apa most hívott… minden összeomlott. Teljes csőd. A vonal túlsó végén csend. Legalább fél percig. — Hogy érted azt, hogy „csőd”? — Zoltán hangja szokatlanul feszült és kissé rekedtes volt. — A vállalkozásuk befuccsolt. Hatalmas hitelek. Még a lakást is eladásra kínálják. Újabb szünet. Aztán hirtelen túl gyorsan, kapkodva kezdett beszélni: — Jaj, ez semmiség! A legfontosabb, hogy jól vannak, nem? A pénz… az megoldható. Behunytam a szemem. Hazudott. Nyilvánvalóan. Zoltánt egy kortárs művészeti kiállításon ismertem meg. Katával, a barátnőmmel mentünk, ő pedig — saját szavai szerint — „csak kíváncsi volt”. Egy órán belül már kávéztunk, egy hónappal később pedig szerelmet vallott. Zoltán tökéletesnek tűnt: udvarias, okos, jóképű. De volt valami furcsa benne — túl gyakran érdeklődött a szüleim felől. — Azt mondtad, apukád étteremláncot vezet? — Igen — feleltem. — És anyukád is tulajdonos? — Nem, ő lakberendező. Zoltán bólintott, mintha mindezt fejben jegyzetelné. Aztán jöttek a „véletlen” kérdések: „Hová szoktak utazni?”, „Tényleg van házuk Spanyolországban?” Elütöttem a témát, de legbelül egyre jobban aggódtam. Fél év után megkérte a kezem. Gyönyörűen, romantikusan, egy gyűrűvel, amiről később megtudtam, hogy az éves fizetése felét vitte el. Igent mondtam… de még aznap este eldöntöttem, hogy próbára teszem. Kata, a barátnőm — jogász — segített kidolgozni a tervet: egy kamu történet a szüleim csődjéről, az adósságokról, és a bírósági perekről. — Ha tényleg szeret, akkor marad — mondta Kata. — És ha nem… — kezdtem volna, de ő befejezte: — Akkor lelép. Másnap vacsoránál Zoltán idegesen mosolygott. — Biztos vagy benne, hogy ennyire súlyos a helyzet? Lehet, hogy csak átmeneti nehézségek? — Átmeneti? — szomorú arcot vágtam. — Zoltán, több milliós adósságuk van. Komolyan gondolom… talán el kéne halasztanunk az esküvőt. — Elhalasztani? — az arca elsápadt. — Hát… ha muszáj… — És még valami… ... Folytatás lent az első hozzászólásban

A vőlegényem tudta, hogy a szüleim nagyon gazdagok. Ezért úgy döntöttem, próbára teszem: azt mondtam neki, hogy...

Minden nap sírva jött haza az iskolából a kisfiú – amit az apja tett, arra SENKI nem számított..

Minden nap sírva jött haza az iskolából a kisfiú – amit az apja tett, arra SENKI nem számított..

MINDEN NAP SÍRVA JÖTT HAZA A KISFIÚ AZ ISKOLÁBÓL – MÍGNEM AZ ÉDESAPJA BELÉPETT AZ OSZTÁLYTEREMBE Amikor Bence úgy...

A gyerekek magára hagyták idős édesanyjukat egy omladozó házban meghalni, majd egy évvel később visszatértek, hogy felosszák az örökséget…

A gyerekek magára hagyták idős édesanyjukat egy omladozó házban meghalni, majd egy évvel később visszatértek, hogy felosszák az örökséget…

A hideg már napok óta befészkelte magát a régi faház falai közé. A tető beázott, az ablakok résén keresztül süvített a...