Ezeket a sziámi ikreket mindössze 6 hónapos korukban választották szét – így néznek ki 18 évvel később
Ezeket a sziámi ikreket mindössze 6 hónapos korukban választották szét – így néznek ki 18 évvel később”Nemrég...
Mostohafiam tiszteletlenkedik a gyerekeimmel és rendetlenséget hagy maga után – a férjem hallgat, de én megtanítottam neki, mi az illem
mostohafiam tiszteletlenkedik a gyerekeimmel és rendetlenséget hagy maga után – a férjem hallgat, de én megtanítottam...
Nem szoktam írni a facebookra de most megteszem! 87 évesen kerültem kórházba, és amikor hazatértem, mindenem eltűnt – amit a családom tett, arra nincsenek szavak!” Egy szívprobléma miatt kórházba kerültem 87 évesen. A lányom, Ágnes, túl messze lakott ahhoz, hogy meglátogasson, és a munkája miatt nem tudott szabadságot kivenni. Azt mondta, ne aggódjak, az unokám, Péter majd gondoskodik rólam, és segít, amikor hazaengednek. Hála Istennek, az állapotom nem volt olyan súlyos, mint elsőre gondolták. Pár nappal később az orvosok elmagyarázták, mire kell figyelnem, mielőtt hazamehettem volna. Hazaindultam taxival, és már alig vártam, hogy újra lássam az unokámat. „Már annyira hiányzik a fiú!” – gondoltam az úton, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. De amint megérkeztem, az örömöm pillanatok alatt félelemmé változott. A bútoraim szétszórva hevertek a gyepen. Még rosszabb, hogy az ajtók tárva-nyitva voltak. A legfélelmetesebb rész azonban az volt, hogy AZ EGÉSZ HÁZ TELJESEN ÜRES VOLT. A falakról eltűntek a festmények, a katonai emlékeim, a szekrényem, a konyhaasztal és székek – minden, amit nem láttam odakint, eltűnt! „Mi történik itt? Kiraboltak?!” – motyogtam magam elé zavartan, szinte sokkban. De mielőtt bármit is kitalálhattam volna, nehéz léptek hangja törte meg a csendet mögöttem... ⬇️ ⬇️A teljes történet a kommentek között található.
Édesanyám nekem ígérte a tóparti nyaralót – Miután minden pénzemet a felújításra költöttem, odaadta a nővéremnek! Soha nem gondoltam volna, hogy édesanyám elárulhat engem. De ott álltam a tóparti nyaraló konyhájában, a frissen festett falakat bámulva, kezeim még mindig sebhelyesek voltak a hónapokig tartó kemény munkától, amikor kimondta azokat a szavakat, amik mindent megváltoztattak. – „Réka,” mondta, miközben kerülte a tekintetemet, „ki kell költöznöd. Anna jobban rászorul a nyaralóra, mint te.” – „Kiköltöznöm?!” – kérdeztem döbbenten. „Anya, mindent beleadtam ebbe a házba. Megígérted, hogy az enyém lesz!” „Tudom, mit mondtam” – felelte bizonytalanul. „De Annának gyerekei vannak, neked pedig nincsenek… Nem vagytok ugyanabban a helyzetben.” A szavai gyomorszájon vágtak. Nincsenek gyerekeim – nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem lehetett. Az exférjem is emiatt hagyott el, engem hibáztatva valamiért, amiről nem tehettem. És most, amikor végre úgy éreztem, hogy egy helyen újrakezdhetem az életem, édesanyám mindezt elvette tőlem, hogy átadja Annának – a család „aranygyerekének.” Ő semmit nem tett ezért a házért. Míg én az összes megtakarításomat és még kölcsönt is belefektettem, hogy felújítsam. Így hát összepakoltam. A megtört ígéretek és a favoritizmus évek óta gyülemlett súlya szinte elviselhetetlen volt. De miközben a dolgaimat némán pakoltam az autóba, a szomszédom, Juli, ideges arccal odaszaladt hozzám. – „Réka, várj!” – szólított meg, miközben idegesen az édesanyám házára pillantott. „El kell mondanom neked az igazat. Hallottam, miről beszélt anyád és Anna a múlt héten…” ⬇️ A teljes történet megdöbbentő fordulatokat tartogat – olvasd el a kommentek között! ⬇️??
Karácsonyi képeslapokat küldtem szét – nem sokkal később kaptam egy üzenetet: 'Drágám, az a férfi nem a férjed a képen!'" Öt évvel ezelőtt, egy hűvös őszi délutánon találkoztam a férjemmel, Andrással egy kávézóban. A kapcsolatunk mesébe illően bontakozott ki: tele volt nevetéssel és közös kalandokkal. Három évvel ezelőtt megérkezett az életünkbe a kisfiunk, Máté, és úgy éreztem, az életünk most már igazán teljes. Az idei évre különleges meglepetést terveztem: egy karácsonyi családi fotózást, amelyből képeslapokat készíttettünk a legközelebbi rokonoknak és barátoknak. Ez egy régi álmom volt, amit eddig sosem valósítottam meg, ezért hihetetlenül izgatottan vártam a végeredményt. A fotózás minden pillanatát élveztem, és a képeket boldogan küldtem szét – nem sejtve, hogy mindez KATASZTRÓFÁBA TORKOLLIK! Ahogy büszkén nézegettem az elkészült képeslapokat, a telefonom megcsörrent. Az üzenet, amit kaptam, szó szerint megbénított. Az András nővérétől, Katalintól érkező sorok ennyit mondtak: "AZ A FÉRFI A KARÁCSONYI KÉPEDEN NEM A FÉRJED." Megdermedve pötyögtem vissza: "Ezt hogy érted? Ez lehetetlen!" A válasz azonnal érkezett: "NÉZD MEG KÖZELEBBRŐL A JOBB KEZÉT!" ⬇️ ⬇️ ⬇️A teljes történet a kommentek között található.
20 évnyi várakozás és kezelés után megszületett a gyermekem, de amikor a férjem meglátta, azt kérdezte: „Biztos, hogy az enyém?”
20 évnyi várakozás és kezelés után megszületett a gyermekem, de amikor a férjem meglátta, azt kérdezte: „Biztos, hogy...
Örökbefogadtam az elhunyt testvérem fiát– „APU AZT KÉRTE, HOGY EZT A LEVELET ADJAM ODA NEKED” – MONDTA NEKEM EGYSZER A FIÚ Egy év telt el, mióta elvesztettem a bátyámat, Tamást. Azóta számtalan nehézséggel kellett szembenéznem, de igyekeztem mindent megtenni, hogy apaként segítsem unokaöcsémet, Andrást. Egy csendes délutánon Andrással együtt álltunk Tamás sírjánál. Mindketten némán sírtunk, egyetlen szót sem szóltunk, csak megosztottuk egymással a fájdalmas csendet. Egyszer csak András előhúzott egy kis borítékot a kabátzsebéből, és halkan megszólalt: – „Apu azt kérte, hogy ezt a levelet adjam oda neked.” Remegő kézzel vettem át tőle a borítékot. Amikor kinyitottam és elolvastam a levelet, a szavak annyira megérintettek, hogy a könnyeim szabadon folytak. Az, amit Tamás írt, örökre megváltoztatta az életemet. ⬇️A teljes történet a kommentek között található.
A KÜZDELEM ÉS AZ ÚJ KEZDET: ELHUNYT TESTVÉRE FIÁT FOGADTA BE, DE EGY LEVÉL MINDENT MEGVÁLTOZTATOTTSzilárd élete...
Véletlenül derült ki, hogy az örökbefogadott lányom a saját biológiai gyermekem
Véletlenül derült ki, hogy az örökbefogadott lányom a saját biológiai gyermekemSzerző: Faragó Katalin2024. szeptember...
Amikor a feleségemmel elmentünk egy árvaházba, hogy örökbe fogadjunk egy gyermeket, olyan kislányra bukkantunk, aki a megszólalásig hasonlított a lányunkra!Kata és én régóta álmodoztunk arról, hogy bővítjük a családunkat. Sajnos Katának nem lehet saját gyermeke, így hárman alkottunk egy kis családot: ő, én, és az én csodálatos ötéves kislányom, Nóri az előző házasságomból. Mindketten rajongásig imádjuk őt.Hónapokig tartó beszélgetések és lelki vívódás után végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk az örökbefogadásba.Aznap reggel megérkeztünk az árvaházba, és egy órát beszélgettünk az igazgatónővel, Tóth Edittel, aki elmesélte, mire számíthatunk. Ezután bevezetett minket a játszószobába, ahol a gyerekek voltak.Kata és én együtt játszottunk és beszélgettünk a gyerekekkel. Mindannyian lenyűgözőek voltak. Ha tehettük volna, mindegyiküket hazavisszük. De megegyeztünk abban, hogy olyan gyermeket szeretnénk örökbe fogadni, akivel azonnal különleges kötődést érzünk.Éppen egy csoport gyereknek segítettünk a kirakós játékban, amikor valaki megérintette a vállamat. Megfordultam, és egy kislány nézett rám nagy, csillogó szemekkel. Azt kérdezte:– Te leszel az új apukám? Egyszerűen érzem, hogy te vagy az!MEGFAGYTAM. Kata úgy nézett ki, mintha mindjárt elájulna. A kislány, aki előttem állt, PONTOSAN úgy nézett ki, mint Nóri, aki éppen otthon volt a bébiszitterünkkel.A kislány kinyújtotta a kis kezét, és ekkor vettem észre – ugyanolyan anyajegy volt a csuklóján, mint Nórinak.– Hogy hívnak? – kérdeztem remegő hangon. Az életünk abban a pillanatban örökre megváltozott.⬇️ ⬇️A teljes történet a kommentek között található.
Egy 6 éves kisfiú a menhelyen minden nap észrevett egy szegény tinilányt, aki a kerítésen kívülről figyelte ő
Egy 6 éves kisfiú a menhelyen minden nap észrevett egy szegény tinilányt, aki a kerítésen kívülről figyelte őtMinden...
