Anyák Napjára - Angyali történet az anyai szeretetről

Egy legenda szerint az Úr angyala egy gyönyörű napon elindult a mennyből e régi világ irányába. Itt végigment a mezőkön és városokon, és napnyugtakor megigazgatva aranyszárnyának tollait, ezt mondta: „Most már vissza kell térnem a világosság világába, vajon mit vigyek magammal itteni látogatásom emlékéül? Ó, mily gyönyörűek és illatosak a virágok! Leszakítom azokat és csokorba fogom.”

Elhaladva egy falusi otthon mellett,  a nyitott ajtón át meglátott egy csecsemőt, aki édesanyja arcára mosolygott, s az angyal így szólt:

/„E kisbaba mosolya szebb, mint a kezemben levő rózsák, ezt is magammal viszem\./

”

Aztán föltekintett a bölcső mellett álló édesanyára, aki szeretetét árasztotta kicsinyére mint kiapadhatatlan forrást, és megcsókolta gyermekét.

„Ó – mondta az angyal –, ennek az édesanyának a szeretete a legértékesebb, amit láttam az egész világon. Ezt is magammal viszem.”

E három kinccsel a kezében visszarepült a gyöngykapuk felé, és mielőtt belépett volna, elhatározta, hogy megvizsgálja emlékeit.

Legnagyobb meglepetésére a virágok már elszáradtak, és nem látszottak szépnek. A kisbaba mosolya is elváltozott, de az édesanyai szeretet megőrizte teljes frissességét, szépségét és illatozását.

Eldobta az elszáradt rózsákat, az elváltozott mosolyt, és a kapukon áthaladva köszöntötték a menny seregei, amelyek összegyülekeztek, hogy megtekintsék, mit vitt magával.

Így szólt: „Ezt az egyetlen kincset találtam a földön, amely megőrizte illatát és szépségét a menny felé vezető úton.

Az egész világon a legdrágább kincs az édesanya szeretete.”

2015. május 03. (vasárnap), 10:47