Anyósom megbetegedett, egy hét múlva elhunyt, apósom hozzánk költözött és hozta a kutyát is

Hirdetés
Anyósom megbetegedett, egy hét múlva elhunyt, apósom hozzánk költözött és hozta a kutyát is
Anyósom megbetegedett, egy hét múlva elhunyt, apósom hozzánk költözött és hozta a kutyát is
Hirdetés

Anyósom halála után úgy döntöttünk, hogy apósom hozzánk költözik. Anyósomnak volt egy érdekes és csúnya fekete kutyája, őt is magunkkal vittük. /Ez a kutya kibírhatatlan, mindent megrág, a gyerekeket megharapja, piszkot csinál és sétálni is csak együtt mehetünk\./

Hirdetés
Van még két kutyánk, velük sem barátkozott meg.

Beszéltem egy specialistával, megkértem, hogy segítsen a kutyát megnevelni, de minden hiába volt. Ő azt mondta jobb lenne elajándékozni az állatot. Apósom azt mondta, hogy ha a kutya eltűnik, vagy meghal, akkor eljön az ő ideje is, így hát elvetettük ezt az ötletet.

Hirdetés

A gyerekek hősszúujjú pólókba jártak, hogy a nagyapa ne lássa a kutya által okozott karmolásokat és harapásokat, mert szeretik és sajnálják a nagyapjukat. Keservesen vonyít, szinte elviselhetetlen ahogy viselkedik.

Úgy döntöttem, hogy elviszem és megnyíratom. Amikor a kutyakozmetikába értünk, senki sem vállalta a nyírást, ajánlottak egy specialistát. Elvittem a kutyát hozzá, közben az állat vergődött, majdnem elszakította a pórázt.

Hirdetés
Néhány perc elteltével megjelent egy vékonyka  hölgy. Egy nagyobb pénzösszeget kínáltam neki, megkértem, hogy foglalkozzon az állattal. Azt sem bántam volna, ha elaltatja amíg a munkáját végzi.

A hölgy elvette a kutyát tőlem, majd azt mondta, hogy jöjjek vissza 10 órára. Visszamentem és nem hittem a szememnek, az én csúnya, agresszív kutyám az asztalon ült mozdulatlanul egy játékkal a szájában.

A fiatal hölgy azt kérdezte tőlem, hogy mutassa-e meg, hogyan vágjam le a kutya körmeit.

Hirdetés
Elmeséltem a kutya történetét neki, majd a hölgy így válaszolt:

Meg kell érteni az állatot, a gazdája meghalt, ő egyedül maradt, számára ti olyan személyek vagytok, akik akarattal elhozták őt és erőszakkal magatoknál tartjátok. Azt sem szereti, hogy az apósod mindig el van keseredve.

Mivel a kutya nem tud szabadulni, mindent megtesz azért, hogy elzavarjátok a háztól. Beszéljetek vele és nyugtassátok meg.

Hirdetés

Elhoztam a kutyát és a régi házhoz mentem vele, kinyitottam az ajtót, a ház üres volt és kellemetlen szagú. Beszélni kezdtem a kutyához, megmutattam neki az üres házat, a kutya pedig figyelt arra amit mondok.

Meg sem mozdult csak ült és hallgatott. Kivittem a temetőbe is, megmutattam a sírt neki, közben ismerősökkel beszélgettem, a kutya úgy nézett, mint aki érti amiről beszélünk. Hosszasan vonyítani kezdett, majd a sír mellé feküdt, én pedig békén hagytam, nem sietettem őt.

Hirdetés

Egy idő után magától felállt és az autóhoz ment. Az otthon lévő kutyáink nem ismerték meg, annyira megváltozott ez a makacs, csúnya kutya. Elmeséltem a gyerekeimnek mit tanultam a kutyakozmetikustól és, hogyan alkalmaztam a tanult dolgokat. A fiam anélkül, hogy végighallgatott volna elővette a kocsikulcsot, megkért, hogy mondjam meg a kutyakozmetikus címét.

Mi történt? – kérdeztem kíváncsian a fiamtól.

Hirdetés

– El akarom venni feleségül ezt a lányt. – válaszolta.Megszólalni sem tudtam a meglepettségtől.

– De, hát nem is ismered, nem is láttad őt!– Apa, ha ez a lány megértette mindazt ami a kutyánkkal történt, akkor vajon engem nem fog megérteni?

Három hónap sem telt el és a fiam feleségül vette ezt a különleges lányt, ma már három gyermeket nevelnek együtt.

És a kutya? Ő már öreg, nyugodt és hűséges, nagyon intelligens, nagyon megszerettük!

Forrás: ketkes.com

2018. december 16. (vasárnap), 10:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés