Az anya azt hitte kislánya bent égett a házban – aztán jön rá mit tett a kutya
Hirdetés
Hirdetés
Akinek van vagy volt már kutyája tudja, hogy mennyire kedves állatok és milyen sok szeretetet kapunk tőlük. Néha még több kedvességet kapunk egy négylábútól mint némely embertársunktól. /Kérdezzék csak meg a Poremski családot, ők is pontosan tudják\./
Hirdetés
Erika Poremski épp kiment a házból a kocsihoz, és néhány perc múlva észrevette, hogy a háza kigyulladt. Berohant a házba, hogy kimentse onnan a nyolc hónapos kislányát Vivianát de nem tudott átjutni az égő bútordarabokon.
Hirdetés
A szomszédok is azonnal a segítségre siettek de nem tudták ők sem kimenteni a kislányt.
Facebook/Baltimore City Fire Department
Szerencsére a család kutyája Polo is észlelte, hogy valami baj van. A kutya egész végig a kislány mellett maradt az égő házban. Egészed addig, amíg meg nem érkeztek a tűzoltók és ki nem mentették onnan őket. Polo ráfeküdt a kislányra, s így testével védte őt a tűztől.
Viviana testének 19 %-a égett meg a tűzben de túlélte a balesetet Polo-nak köszönhetően. A kutyának azonban komoly sérülései voltak és sajnos nem sokkal a szerencsétlenség után meghalt.
Polo igazi hős volt, a saját életét áldozta fel habozás nélkül a család legkisebb tagjára gondolva. Viviana még mindig kórházi kezelés alatt van, de már jobban érzi magát és nemsokára hazamehet.
Most egy Go Fund Me gyűjtőakciót indítottak a család számára, hogy a szörnyű tűzeset után a család tagjainak ismét tető legyen a feje felett. Semmilyen pénz sem hozza vissza szeretett kutyájukat, Polo-t, de az biztos, hogy nélküle a kislány ma nem élne.
Kérjük oszd meg ezt a történetet barátaiddal a Facebook-on, hogy mindenki halljon erről a négylábú hősről!
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
